Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Egy lehetséges magyarázat a megmagyarázhatatlannak tűnő kórházi adatokra

Augusztusban közel 19 milliárd forinttal - 46 milliárdról 27,4 milliárdra - csökkent a magyar állami kórházak adóssága a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adatai szerint. A beszállítókat képviselő szakmai szövetség tagvállalatai ugyanakkor nem érzékelték, hogy a kórházak fizetni kezdték volna a lejárt számlákat. A jelenség hivatalos indoklására egyelőre várnunk kell, egészségügyet ismerő forrásaink azonban szolgáltak egyfajta magyarázattal.
További részletek

Kritikus ponthoz értek az állami kórházak

Soha nem látott ütemben növekszik 2021-ben az állami kórházak adósságállománya és a legutóbbi adatok szerint már 1,5 éves csúcson áll az intézmények összesített tartozása. A beszállító cégek - nem meglepő módon - egyre nehezebb helyzetben vannak: a kintlévőségek halmozódása, a Covid-válság, valamint egy új uniós rendelet egyszerre sújtja a szektort. A cégek túlélési stratégiája változatos, ami függ a cégek méretétől és hátterétől, kérdés azonban, hogy meddig bírják. Az iparágot képviselő hazai szervezetek ezért már négy miniszternek is küldtek levelet, azonban eddig nem érkezett ezekre semmilyen reakció. Pedig szinte azonnali lépésekre lenne szükség szerintük, például egy 50 milliárd forintos konszolidációra, de hosszabb távra vonatkozó javaslataik is vannak.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Orvosok Lapja, 2015/4. – Sándor Judit

Nótár Ilona interkulturális kommunikációt tanít orvostanhallgatóknak, már végzett, akár régóta praktizáló orvosoknak is. A PAF Az Emberibb Egészségügyért Közhasznú Alapítvány tré­nere - egyetemi óraadóként oda megy, ahová hívják, hogy a roma betegek és az egészség­ügyi dolgozók kommunikációját segítse.

 

Mélyszegénységből érkezett, szegregáltan, egy kisváros cigány utcájában nőtt fel. Hatalmas lemondá­sok árán, végtelen szorgalommal az érettségi után egy teológiai főiskolán (Szent Pál Akadémia) szerzett tanári diplomát, majd szülésznőnek tanult a Semmelweis Egyetemen. Tényfeltáró újságíró volt a Roma Sajtóközpontban és a Polgárjogi Alapítványnál. Öt évig dolgozott szülészeten gyakornokként, s mint mondja, élete legnehezebb időszaka volt, nagyon sok megaláz­tatást szenvedett el az orvosoktól, egészségügyi dolgozóktól, ám éppen itt fogadta meg, hogy segíteni fogja a roma betegek és az orvosok kommu­nikációját. Több egyetemre jár óraadó tanárként, oda megy, ahová hívják, így például szakkollégiumokba, illetve facilitátor-képzéseket tart országszer­te, kurzusokat orvostanhallgatóknak, végzett orvosoknak, egészségügyi szakembereknek. Angol-magyar nyel­ven adták ki a második, gender témájú könyvét, s igazából emberjogi aktivistá­nak tartja magát.

Hosszú út vezetett odáig, hogy saját, interkulturális kommunikációs tréninge­ket tartson. A történet több mint tíz éve kezdődött, akkor, amikor veszélyez­tetett terhes volt az első lányával, és sokat feküdt benn a szülészeten. Az ott tapasztaltak először arra indították, hogy szülésznő legyen, hiszen látta, mit kell átélniük azoknak a roma asszo­nyoknak, akik nem tudják megvásárolni a szolgáltatást. Neki fizetett orvosa volt ugyan, mégsem kapott választ minden kérdésére.

- Láttam, hogy milyen sok nagyon szegény, iskolázatlan, tudatlan, a kom­munikációban járatlan cigány asszony nem kapja meg a megfelelő ellátást, s úgy gondoltam, akkor tudok a leg­többet seg~eni, ha szülésznő leszek. Beiratkoztam hát a Semmelweis Egye­temre. Szülésznő gyakornokként azon­ban engem is nagyon sok megalázta­tást ért a munkatársaim részéről. Azt is láttam, hogy sokszor nem gyűlöletből fakad az ellenszenv és a meg nem értettség, hanem az ismeret hiányából. Éppen szülésznőként fogalmazódott meg bennem, hogy a roma páciensek és az orvosok kommunikációjával kelle­ne foglalkoznom, mert úgy gondoltam, ha a roma kultúrát jobban megismerik az orvosok és a nővérek, akkor sok olyan konfliktust meg tudnak előzni, amely a betegellátás során gyakran kialakul - mondja Nótár Ilona.

Jól kezelni a helyzeteket

Az óráin szinte nincsen frontális okta­tás, nem hisz abban, hogy az önma­gában hatékony lehet. A kurzusain szituációs helyzeteket beszélnek meg, olyan problémákat, amelyek rendre előfordulnak vagy előfordulhatnak az ellátás során. Azt mutatja meg, hogyan tudják jól kezelni a helyzeteket, hogy ne alakuljon ki konfliktus, de ha ki is alakul, ne váljon kezelhetetlenné. Ilona sokszor saját tapasztalatait osztja meg, és magát állítja pellengérre, ugyanakkor minden előadásában kiemeli, hogy a cigány közösség nem homogén, ezért nem állíthatja, hogy egy-egy hagyomány minden cigány család életére igaz, ilyen általánosítá­soktól tartózkodik.

Példaként meséli, hogy vidéken néhol még él az a roma hiedelem, hogy csirkeepét kell tenni a kismama mellére, ha nincs elég teje. Hogy álijon ehhez a kérdéshez a védőnő vagy a gyerek­orvos? Mondja azt a kismamának és a vele egy háztartásban élő anyósnak, hogy ez egy marhaság, és fertőzést okozhat, s hogy meg akarják ölni a gyereket? Erre mind a ketten nagy eséllyel fel fognak háborodni, hiszen a legjobbat akarják a gyermek táplálásában, amely kizárólag női feladat. Egy cigány család életében nincs annál szentebb és nagyobb ajándék, mint egy gyermek születése. Csak a halál és az esküvő vetekedhet az esemény jelentőségé­vel. Szóval, mit mondjon a védőnő az anyósnak, akinek a felügyelete alá tartozik a kismama, s akit az anyaságra ő tanít. és még pelenkázni sem engedi menyét a kezdetekben?

Ilona tréningjein arra a megoldásra jutnak, hogy először is el kell ismerniaz anyós igyekezetét, tudását: olyan, régebben talán hatásos módszerrel próbál segíteni, amit ő is tanult, de ... ha megengedi, ajánlanak neki egy másik módszert, ami szintén nagyon be szokott válni a gyakorlatban, s felajánlják neki, hogy próbálják meg együtt. Az anyós úgy érzi, hogy elisme­rik a tudását, nem kezelik le, s bele fog egyezni, és azt mondja a menyének: próbáld ki fiam, a Marika (védőnő) jót mond. A menyecske pedig már ezt az új módszert fogja átadni egyszer anyósként a saját menyének.

Kapott olyan visszajelzést Ilona a védőnőktől, akik próbáltak útmutatása szerint kommunikálni, hogy elfogadták a tanácsaikat, de mást - a legjobb szándéka ellenére - elzavartak a cigánytelepről, mert nem találta meg a hangot a családdal. Azt sem árt tudni, hogy a cigány asszonyok együtt alszanak újszülött gyermekükkel, és akkor szoptatják őket, amikor a baba igényli - mindez egykori vándoréletükre vezethető vissza, ahogyan az is, hogy a magukra kötött gyerek a szívük do­bogását hallgatva nyugszik meg, és az anya bőrhőmérséklete melegen tartja a parányi újszülöttet is. „Ami a romáknál családi hagyomány volt hosszú éveken át, mára tudományosan is elismerést tény és oktatott javallat", teszi hozzá. A férfiak a szüléstől távol maradnak, ugyanis távol tartják magukat minden tisztátalantól, a babát is csak megfür­detve, szépen felöltöztetve veszi karjára az édesapa.

Betegségtudat, orvosi utasítások betartása

- Általában nem tudják az orvosok, hogy a cigány betegek nagy része azért nem jelenik meg időben az orvosnál, mert amíg nem jelenik meg a fizikai fájdalom, addig nincs beteg­ségtudatuk. Amikor viszont megjele­nik, nagy a baj, nem véletlen, hogy vezetünk a tüdőrákos halálozásban, mert sokan a romák közül csak akkor mennek orvoshoz, amikor már alig kapnak levegőt. Ha felírják a gyógy­szert, s jobban lesz a roma beteg, akkor abbahagyja a készítmény sze­dését, mert a jobb közérzettel elmúlik a betegségtudata is. A betegség, a gyógyszerszedés ugyanis stigmatizálja a roma betegeket a közösségben.

A zártabb roma közösségekben a be­tegség veszélyezteti a csoport kohézi­óját, mert ha elveszítenek egy embert, gyengébbek lehetnek - mondja Ilona a beteg-együttműködés kapcsán. Hozzáteszi: a romák a betegséget nem egyénként, hanem közösségként élik meg. „Jaj, amikor már fáj a gyomrunk...", mondja például a gyo­mordaganatos feleségét kísérő férj. Tehát az erős összetartozás miatt az egész családra kihat a betegség. Meg kell érteni, hogy közösen kell kezelni a csaiádot. Ehhez ismerni kell a családi hierarchiát, kit és hogyan kell megszó­lítani, és kivel kell kommunikálni.

Jellemző az is, hogy csoportosan érkeznek a beteget kísérve, s az ellátók nem értik, miért jönnek tucatnyian. Kérdés, lehet-e, és ha ha igen, akkor hogyan lehet ennyi embert kezelni, mo­tiválni, hogy mindkét fél számára sikeres legyen az orvos-beteg találkozás és a bum-out szindróma ne következzen be az egészségügyi dolgozók életé­ben. Gyakorlati példaként a kurzuson megbeszélik, mi a teendő, ha a beteg fiatal nőt egy nőgyógyászati vizsgálatra elkíséri az anyós, após, férj, sógornő. Hogyan viselkedjen az orvos, a nővér? Küldjék ki az egész családot? Akkor azt fogja mondani a fiatal nő, hogy semmi baja, viszontlátásra. Egyedül ugyanis nem maradhat egy férfivel egy nő, még akkor sem, ha már asszony, hiszen sokszor még a férje sem látja ruhátlanul, a testiség, szexualitás, meztelenke­dés eleve tabu.

-Nem általánosítok, nem mondom, hogy minden cigány közösségben így van - teszi hozzá - De az mindenképp segíti a gördülékeny kommunikációt, ha nagyobb család esetében fel­ajánljuk a családtagoknak, hogy most egy vizsgálatra kerül sor, nyugodtan kimehetnek, de ha vége a vizsgálatnak, és érdekli őket az eredmény, akkor jöjjenek vissza. Megengedheti-e az orvos, hogy bennmaradjon más is? Az orvos úgy tud segíteni, ha odahoz még egy széket, leülteti a családtagot, és ezzel kitágítja a beteg nő komfortzó­náját, biztonságérzetet ad a számára egy tőle idegen és félelmetesnek tűnő környezetben.

Többet megtenni a romáknak?

Találkozott olyan orvossal is, aki úgy vélekedett, inkább többet megtesz a cigányoknak, mint a nem cigányoknak, mert fél tőlük. Ez a legrosszabb motivá­ció Ilona szerint. Jellemző ez a félelem, pedig sok esetben nincs valóságalapja, de tény: elcsúszik a kommunikáció, ami akár eljuthat az agresszióig is. Például órák óta kell vámi az orvosra a fájdalommal küszködő feleségnek, akit férje kísér. Az orvosnak dolga van. A férj azt mondja, magukat nem érdekli, mert cigány vagyok, pedig a feleségem meg fog halni ...

- A fájdalmat ugyanis összekötik a halállal, és arra következtet férj a fájdalomból, hogy haldoklik a felesége - magyarázza Ilona. - Ha az orvos úgy reagál minderre, hogy kérem, velem ilyen hangon nem lehet beszélni, várjon a sorára, akkor abból súlyos konfliktus alakulhat ki. Ha viszont tudja értelmezni ezt a helyzetet, ismeri ezt a kulturális hátteret, a félelmeket, akkor tudja, mit csináljon. Először is fontos, hogy meg­tartsa orvosi dominanciáját, s tisztelettel beszéljen: uram, meg fogjuk oldani a problémáját, szeretnénk segíteni a feleségének, őszintén sajnálom, hogy fájdalmai vannak, utánanézek, hogy hová kell mennie ... Hozzáteszem, hogy minden fájdalommal élő betegnek joga van félnie, kétségbeesnie, szólnia, de romák esetében ezt sokszor negatí­vabban ítélik meg.

Kutatások is bizonyítják, a roma lakosság nagy része többször fizet paraszolvenciát, mint a nem romák: jellemzően sokkal kevesebbet, de sok­kal többen adnak arányukhoz képest. Hogy miért? Míg a nem romák azért fizetnek paraszolvenciát, hogy jobb ellátást kapjanak, addig a romák azért, hogy ugyanolyan minőségű ellátást kapjanak, mint a nem romák Nótár Ilona szerint.