Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Minden, amit tudni akartál a kórházi adósságról, de nem merted megkérdezni - Králik György az Orvostechnikai Szövetség elnöke, az Orgware Kft, ügyvezető igazgatója

A jelenlegi magyar egészségügy egyik sarokpontja és alapvető gondja az alulfinanszírozottság. És bár erről gyakorlatilag egyhangú szakmai konszenzus van, a probléma megoldása mégis régóta várat magára. Jelen írásomban a kórházi adósság keletkezésének okait, az adóssághelyzet következményeit valamint a megoldás szükséges és lehetséges módjait járom körbe röviden. Nem tudományos alapossággal, de törekedve arra, hogy bemutassam a legfontosabb elemeket és aspektusokat, különösen az orvostechnikai beszállítók szemszögéből.
További részletek

A magyar egészségügy európai összehasonlításban - Hornyák László az Orvostechnikai Szövetség társelnöke, a HARTMANN RICO Hungaria Kft. ügyvezetője

Magyarország egészségügyi rendszere az elmúlt években jelentős kihívásokkal nézett szembe. Az OECD-országprofil 2023-as adatai alapján megállapítható, hogy az egészségügyi kiadások szintje, a lakosság egészségi állapota és a rendszert érintő reformok szoros összefüggésben állnak egymással.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Orvosok Lapja, 2015/4. – Sándor Judit

Nótár Ilona interkulturális kommunikációt tanít orvostanhallgatóknak, már végzett, akár régóta praktizáló orvosoknak is. A PAF Az Emberibb Egészségügyért Közhasznú Alapítvány tré­nere - egyetemi óraadóként oda megy, ahová hívják, hogy a roma betegek és az egészség­ügyi dolgozók kommunikációját segítse.

 

Mélyszegénységből érkezett, szegregáltan, egy kisváros cigány utcájában nőtt fel. Hatalmas lemondá­sok árán, végtelen szorgalommal az érettségi után egy teológiai főiskolán (Szent Pál Akadémia) szerzett tanári diplomát, majd szülésznőnek tanult a Semmelweis Egyetemen. Tényfeltáró újságíró volt a Roma Sajtóközpontban és a Polgárjogi Alapítványnál. Öt évig dolgozott szülészeten gyakornokként, s mint mondja, élete legnehezebb időszaka volt, nagyon sok megaláz­tatást szenvedett el az orvosoktól, egészségügyi dolgozóktól, ám éppen itt fogadta meg, hogy segíteni fogja a roma betegek és az orvosok kommu­nikációját. Több egyetemre jár óraadó tanárként, oda megy, ahová hívják, így például szakkollégiumokba, illetve facilitátor-képzéseket tart országszer­te, kurzusokat orvostanhallgatóknak, végzett orvosoknak, egészségügyi szakembereknek. Angol-magyar nyel­ven adták ki a második, gender témájú könyvét, s igazából emberjogi aktivistá­nak tartja magát.

Hosszú út vezetett odáig, hogy saját, interkulturális kommunikációs tréninge­ket tartson. A történet több mint tíz éve kezdődött, akkor, amikor veszélyez­tetett terhes volt az első lányával, és sokat feküdt benn a szülészeten. Az ott tapasztaltak először arra indították, hogy szülésznő legyen, hiszen látta, mit kell átélniük azoknak a roma asszo­nyoknak, akik nem tudják megvásárolni a szolgáltatást. Neki fizetett orvosa volt ugyan, mégsem kapott választ minden kérdésére.

- Láttam, hogy milyen sok nagyon szegény, iskolázatlan, tudatlan, a kom­munikációban járatlan cigány asszony nem kapja meg a megfelelő ellátást, s úgy gondoltam, akkor tudok a leg­többet seg~eni, ha szülésznő leszek. Beiratkoztam hát a Semmelweis Egye­temre. Szülésznő gyakornokként azon­ban engem is nagyon sok megalázta­tást ért a munkatársaim részéről. Azt is láttam, hogy sokszor nem gyűlöletből fakad az ellenszenv és a meg nem értettség, hanem az ismeret hiányából. Éppen szülésznőként fogalmazódott meg bennem, hogy a roma páciensek és az orvosok kommunikációjával kelle­ne foglalkoznom, mert úgy gondoltam, ha a roma kultúrát jobban megismerik az orvosok és a nővérek, akkor sok olyan konfliktust meg tudnak előzni, amely a betegellátás során gyakran kialakul - mondja Nótár Ilona.

Jól kezelni a helyzeteket

Az óráin szinte nincsen frontális okta­tás, nem hisz abban, hogy az önma­gában hatékony lehet. A kurzusain szituációs helyzeteket beszélnek meg, olyan problémákat, amelyek rendre előfordulnak vagy előfordulhatnak az ellátás során. Azt mutatja meg, hogyan tudják jól kezelni a helyzeteket, hogy ne alakuljon ki konfliktus, de ha ki is alakul, ne váljon kezelhetetlenné. Ilona sokszor saját tapasztalatait osztja meg, és magát állítja pellengérre, ugyanakkor minden előadásában kiemeli, hogy a cigány közösség nem homogén, ezért nem állíthatja, hogy egy-egy hagyomány minden cigány család életére igaz, ilyen általánosítá­soktól tartózkodik.

Példaként meséli, hogy vidéken néhol még él az a roma hiedelem, hogy csirkeepét kell tenni a kismama mellére, ha nincs elég teje. Hogy álijon ehhez a kérdéshez a védőnő vagy a gyerek­orvos? Mondja azt a kismamának és a vele egy háztartásban élő anyósnak, hogy ez egy marhaság, és fertőzést okozhat, s hogy meg akarják ölni a gyereket? Erre mind a ketten nagy eséllyel fel fognak háborodni, hiszen a legjobbat akarják a gyermek táplálásában, amely kizárólag női feladat. Egy cigány család életében nincs annál szentebb és nagyobb ajándék, mint egy gyermek születése. Csak a halál és az esküvő vetekedhet az esemény jelentőségé­vel. Szóval, mit mondjon a védőnő az anyósnak, akinek a felügyelete alá tartozik a kismama, s akit az anyaságra ő tanít. és még pelenkázni sem engedi menyét a kezdetekben?

Ilona tréningjein arra a megoldásra jutnak, hogy először is el kell ismerniaz anyós igyekezetét, tudását: olyan, régebben talán hatásos módszerrel próbál segíteni, amit ő is tanult, de ... ha megengedi, ajánlanak neki egy másik módszert, ami szintén nagyon be szokott válni a gyakorlatban, s felajánlják neki, hogy próbálják meg együtt. Az anyós úgy érzi, hogy elisme­rik a tudását, nem kezelik le, s bele fog egyezni, és azt mondja a menyének: próbáld ki fiam, a Marika (védőnő) jót mond. A menyecske pedig már ezt az új módszert fogja átadni egyszer anyósként a saját menyének.

Kapott olyan visszajelzést Ilona a védőnőktől, akik próbáltak útmutatása szerint kommunikálni, hogy elfogadták a tanácsaikat, de mást - a legjobb szándéka ellenére - elzavartak a cigánytelepről, mert nem találta meg a hangot a családdal. Azt sem árt tudni, hogy a cigány asszonyok együtt alszanak újszülött gyermekükkel, és akkor szoptatják őket, amikor a baba igényli - mindez egykori vándoréletükre vezethető vissza, ahogyan az is, hogy a magukra kötött gyerek a szívük do­bogását hallgatva nyugszik meg, és az anya bőrhőmérséklete melegen tartja a parányi újszülöttet is. „Ami a romáknál családi hagyomány volt hosszú éveken át, mára tudományosan is elismerést tény és oktatott javallat", teszi hozzá. A férfiak a szüléstől távol maradnak, ugyanis távol tartják magukat minden tisztátalantól, a babát is csak megfür­detve, szépen felöltöztetve veszi karjára az édesapa.

Betegségtudat, orvosi utasítások betartása

- Általában nem tudják az orvosok, hogy a cigány betegek nagy része azért nem jelenik meg időben az orvosnál, mert amíg nem jelenik meg a fizikai fájdalom, addig nincs beteg­ségtudatuk. Amikor viszont megjele­nik, nagy a baj, nem véletlen, hogy vezetünk a tüdőrákos halálozásban, mert sokan a romák közül csak akkor mennek orvoshoz, amikor már alig kapnak levegőt. Ha felírják a gyógy­szert, s jobban lesz a roma beteg, akkor abbahagyja a készítmény sze­dését, mert a jobb közérzettel elmúlik a betegségtudata is. A betegség, a gyógyszerszedés ugyanis stigmatizálja a roma betegeket a közösségben.

A zártabb roma közösségekben a be­tegség veszélyezteti a csoport kohézi­óját, mert ha elveszítenek egy embert, gyengébbek lehetnek - mondja Ilona a beteg-együttműködés kapcsán. Hozzáteszi: a romák a betegséget nem egyénként, hanem közösségként élik meg. „Jaj, amikor már fáj a gyomrunk...", mondja például a gyo­mordaganatos feleségét kísérő férj. Tehát az erős összetartozás miatt az egész családra kihat a betegség. Meg kell érteni, hogy közösen kell kezelni a csaiádot. Ehhez ismerni kell a családi hierarchiát, kit és hogyan kell megszó­lítani, és kivel kell kommunikálni.

Jellemző az is, hogy csoportosan érkeznek a beteget kísérve, s az ellátók nem értik, miért jönnek tucatnyian. Kérdés, lehet-e, és ha ha igen, akkor hogyan lehet ennyi embert kezelni, mo­tiválni, hogy mindkét fél számára sikeres legyen az orvos-beteg találkozás és a bum-out szindróma ne következzen be az egészségügyi dolgozók életé­ben. Gyakorlati példaként a kurzuson megbeszélik, mi a teendő, ha a beteg fiatal nőt egy nőgyógyászati vizsgálatra elkíséri az anyós, após, férj, sógornő. Hogyan viselkedjen az orvos, a nővér? Küldjék ki az egész családot? Akkor azt fogja mondani a fiatal nő, hogy semmi baja, viszontlátásra. Egyedül ugyanis nem maradhat egy férfivel egy nő, még akkor sem, ha már asszony, hiszen sokszor még a férje sem látja ruhátlanul, a testiség, szexualitás, meztelenke­dés eleve tabu.

-Nem általánosítok, nem mondom, hogy minden cigány közösségben így van - teszi hozzá - De az mindenképp segíti a gördülékeny kommunikációt, ha nagyobb család esetében fel­ajánljuk a családtagoknak, hogy most egy vizsgálatra kerül sor, nyugodtan kimehetnek, de ha vége a vizsgálatnak, és érdekli őket az eredmény, akkor jöjjenek vissza. Megengedheti-e az orvos, hogy bennmaradjon más is? Az orvos úgy tud segíteni, ha odahoz még egy széket, leülteti a családtagot, és ezzel kitágítja a beteg nő komfortzó­náját, biztonságérzetet ad a számára egy tőle idegen és félelmetesnek tűnő környezetben.

Többet megtenni a romáknak?

Találkozott olyan orvossal is, aki úgy vélekedett, inkább többet megtesz a cigányoknak, mint a nem cigányoknak, mert fél tőlük. Ez a legrosszabb motivá­ció Ilona szerint. Jellemző ez a félelem, pedig sok esetben nincs valóságalapja, de tény: elcsúszik a kommunikáció, ami akár eljuthat az agresszióig is. Például órák óta kell vámi az orvosra a fájdalommal küszködő feleségnek, akit férje kísér. Az orvosnak dolga van. A férj azt mondja, magukat nem érdekli, mert cigány vagyok, pedig a feleségem meg fog halni ...

- A fájdalmat ugyanis összekötik a halállal, és arra következtet férj a fájdalomból, hogy haldoklik a felesége - magyarázza Ilona. - Ha az orvos úgy reagál minderre, hogy kérem, velem ilyen hangon nem lehet beszélni, várjon a sorára, akkor abból súlyos konfliktus alakulhat ki. Ha viszont tudja értelmezni ezt a helyzetet, ismeri ezt a kulturális hátteret, a félelmeket, akkor tudja, mit csináljon. Először is fontos, hogy meg­tartsa orvosi dominanciáját, s tisztelettel beszéljen: uram, meg fogjuk oldani a problémáját, szeretnénk segíteni a feleségének, őszintén sajnálom, hogy fájdalmai vannak, utánanézek, hogy hová kell mennie ... Hozzáteszem, hogy minden fájdalommal élő betegnek joga van félnie, kétségbeesnie, szólnia, de romák esetében ezt sokszor negatí­vabban ítélik meg.

Kutatások is bizonyítják, a roma lakosság nagy része többször fizet paraszolvenciát, mint a nem romák: jellemzően sokkal kevesebbet, de sok­kal többen adnak arányukhoz képest. Hogy miért? Míg a nem romák azért fizetnek paraszolvenciát, hogy jobb ellátást kapjanak, addig a romák azért, hogy ugyanolyan minőségű ellátást kapjanak, mint a nem romák Nótár Ilona szerint.