Az eseményen részt vett dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára is, aki köszönetet mondott, amiért az egyetem és a városvezetés folyamatosan partner a kormányzat egészségügyet érintő fejlesztési elképzeléseinek megvalósításában.
Dr. Takács Péter elmondta, azért is különösen nagy öröm számára, hogy itt lehet ennek a csúcstechnológiás beruházásnak az átadásán, mert javaslatára Magyarország soros elnökségének egyik prioritása lesz az európai kardiovaszkuláris stratégia kidolgozása. – Az Európai Unió azért merte ránk bízni ezt a feladatot, mert a magyar kardiológia tudományos alapon is kiválóan teljesít – közölte az államtitkár. Hozzáfűzte, Debrecenben minden: a kormányzati szándék, a modellváltó egyetem és a városvezetés töretlen támogatása is adott ahhoz, hogy a tudományos innovációkat átültessék a betegellátás gyakorlatába.
Dr. Takács Péter megemlítette, hogy a kormány számra példaértékű volt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ online időpont-foglalási, járóbeteg-irányítási rendszerének és call-centerének gyakorlata, amit rövid időn belül országos szintre kívánnak kiterjeszteni. – Merthogy nem elég az innováció, a csúcstechnológia; az kell, hogy a betegek el is jussanak az orvoshoz, aki érdemben foglalkozik velük. Ezért a magyar kormány humánerőforrás szempontból is jelentős lépéseket tett, elég az orvosi, valamint az ápolói béremelésre gondolni – hangsúlyozta az államtitkár.
A hibrid műtők kombinálják a hagyományos sebészeti környezetet az élőképes képalkotási technológiákkal, lehetővé téve a sebész számára, hogy valós idejű, 3D-s képi információkhoz jusson a beavatkozás során. A sebészeti asztal mozgatható és forgatható, hogy megkönnyítse a képek rögzítését különböző szögekből, pontosabb, biztonságosabb és hatékonyabb eljárásokat biztosítva ezáltal. A Debrecenben most üzembe álló hibrid műtőben, – amely mintegy egymilliárd forintból, az egyetem saját forrásából és uniós pályázati támogatásából valósult meg – elsősorban speciális szívkatéteres beavatkozásokat végeznek majd, de alkalmas akár nyitott szívműtétek elvégzésére is.
Ma már Magyarországon is egyre elterjedtebbek a hibrid műtők, Debrecen mellett a Semmelweis Egyetem Klinikai Központja, az Országos Onkológiai Intézet, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet és a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja rendelkezik ilyen, általában az onkológiai, kardiológiai vagy idegsebészeti területen alkalmazott, csúcstechnológiás berendezéssel.