Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: portfolio.hu, 2025.július 3. - Politico
Várhelyi Olivér egészségügyi biztos rekordidő alatt akarja átírni az uniós egészségpolitika alapjait – reformtervei a gyógyszeripartól a klinikai vizsgálatokig mindenre kiterjednek. Miközben az iparág az elsietett törvénykezéstől tart, Brüsszelben nyáron sem lesz uborkaszezon – számolt be a Politico. Brüsszelben ez a nyári, feszített munka nagyjából szentségtörésnek tart.