Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Világgazdaság, 2016. február 2. – Márk Edina

Az ötvenes éveik elején járó betegekre még a Ratkó-generáció tagjainál is többet költ az OEP a drága onkológiai és bioló­giai terápiák miatt.

Forrás: Magyar Idők, 2016. január 31. – Haiman Éva

Az egészségügy az utolsó „szocialista csökevény”, amelyben feudalisztikus viszonyok uralkodnak – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár nemrég egy televíziós beszélgetésben. Egyetlen mondat, amely tökéletesen megragadja annak lényegét, miért is van az, hogy az egészségüggyel ma Magyarországon mindenki egyformán elégedetlen – legyen orvos, nővér, beteg, hozzátartozó vagy akár politikus.

Forrás: Nol.hu, 2016. január 30. – Lencsés Károly

Elég messze vagyunk attól, hogy eldobhassuk a tajkártyánkát, bár az új személyi igazolvány bevezetésének egyik célja az volt, hogy megszabaduljunk attól és az adóigazolványunktól.

Forrás: Magyar Hírlap, 2016. január 26. – Jobbágyi Zsófia

Fontolva haladás jellemzi az egészségügyi kollektív szerződésről zajló egyeztetéseket az államtitkárság és a szakmai szervezetek között – közölte lapunkkal Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a legutóbbi tárgyalás kapcsán. Szerinte „rettentő az ágazat helyzete”, ezért gyors és kielégítő megállapodásra lenne szükség. 

Forrás: Magyar Idők, 2016. január 23.. – Haiman Éva

Nem a rossz állapotú mentőautók, nem is a létszámhiány, de még csak nem is az alacsony fizetések jelentik a legnagyobb problémát az Országos Mentőszolgálatnál, hanem az általánosan jellemző morális válság – állítja a szervezet élére tavaly decemberben kinevezett főigazgató. Máté Gábor korábban mentőápolóként dolgozott az OMSZ-nél; az egyik ükapja az a Kresz Géza, aki 1887-ben megalapította a mentők elődjét.

Forrás: HVG, 2016. január 23. – Gáti Júlia

A többség úgy érzi, mind hosszabban kell várakozni az orvosi ellátásra. Vagy az emberek egyre türelmetlenebbek, vagy a javulásról szóló hivatalos statisztika nem tükrözi a valóságot.

Forrás: HVG, 2016. január 23. – Gáti Júlia

Túl sok helyen túl sok mindent „bütykölnek" a kórházak, ezért a kis esetszámú, nem meg­felelő személyzettel működő osztályokat, netán egész intézményeket be kell zárni - ezt az elvet képviselte ciklusokon átívelően az egészségpolitika, legfeljebb a mondandó csomagolása különbözött.