Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Bemondták a 100 milliárdot: kemény ősz vár a kórházakra

Hiába volt már idén kétszer is adósságrendezés, a legfrissebb adatok szerint július végén 68,5 milliárd forintot mutatott az adósságszámláló, mondta Rásky László lapunknak. Kiemelte, ha ez így halad, októberben újabb konszolidációra lesz szükség.
További részletek

Drágább lehet a kötszer és a pelenka, a Pintér-féle belügy azt állítja, minden a betegek érdekeit szolgálja

Változhatnak a gyógyászati segédeszköz-ellátás szabályai, a Belügyminisztérium állítja minden a betegek érdekeit szolgálja. Máshogy látják az érdekvédők.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Világgazdaság, 2015. január 30. – Haiman Éva

Meghaladta a 100 milliárd forintot, és ezzel csúcsot döntött tavaly a költségvetési intézmények éves átlagos összadóssága. A legnagyobb adósok továbbra is a kórházak, amelyek a beígért központi konszolidációra várnak, és már nem is törik magukat, hogy rendezzék tartozásaikat. A beszállítók helyzete egyre kilátástalanabb

Forrás: Magyar Nemzet, 2015. január 27. – Győr Ágnes

Nem igaz, hogy nyolc-tízezer ember elbocsátásával számolna a kormányzat a kórházi kapacitások újraosztása következményeként – nyilatkozta lapunknak Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár. A riasztó adatról a Népszabadság számolt be tegnap, jelezve, az ágazatban tervezett átalakítás részlegek, telephelyek, osztályok megszűnésével járhat, az elbocsátás érinthet műszaki és adminisztrációs dolgozókat, kisebb mértékben ápolókat és orvosokat is.

Forrás: HVG, 2015. január 25. – Gáti Júlia

A szívről készült CT-felétel Magyarországon még mindig kevesek kiváltsága, helyette a drágább és több kockázattal járó szívkatéterezés dívik a diagnosztikában is.

Forrás: Világgazdaság, 2015. január 24. – Danó Anna

Mintegy nyolc-tízezer ember elbocsátásával számol a kormányzat a kórházi kapacitások újraosztásának eredményeként – értesült a Népszabadság. Bár várhatóan ahhoz kínosan ragaszkodni fognak, hogy kórházat egészében ne zárjanak be, a karcsúsítás részlegek, telephelyek, osztályok megszűnésével járhat. Az elbocsátás egyaránt érinthet műszakiakat, adminisztratív dolgozókat, ápolókat és orvosokat is.

Forrás: Világgazdaság, 2015. január 20. – Haiman Éva

SEMMILYEN PROBLÉMA NEM oldható meg a tudatosságnak azon a szintjén, amelyen keletkezett – mondta állítólag Albert Einstein. A magyar egészségügy krónikus baját sem képesek a kormányok orvosolni egészen addig, amíg egyrészt a politikusokat nem kényszerítik rá arra, hogy közellátást vegyenek igénybe, másrészt nem értetik meg, hogy az egészségügy az emberek munkaképességének helyreállításával és megőrzésével az egyik legfontosabb GDP-termelő ágazat.