Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Nol.hu, 2015. november 25. – Danó Anna

Leköszönt a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöki tisztségéről Dénes Tamás, s a szövetség zárt ajtók mögött zajló hétfői tisztújító gyűlésén Sipka Balázst választották meg az új elnöknek.

Forrás: Napi.hu, 2015. november 20. – Szepesi Anita

Egy hónap alatt több mint ötmilliárd forinttal gyarapodott az egészségügyi ellátórendszer adósságállománya, a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint október végén a kórházak és rendelőintézetek 46,2 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóknak.

Forrás: Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

2015. november 26. (csütörtök) 9:00

Forrás: HVG, 2015. október 31. – Molnár Barbara

Nemcsak a menekültek, hanem az új orvosi eljárások befogadására is kevés a hajlandóság. Egyik sem pusztán pénzkérdés.