Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Pénzügyminisztérium: Önellátó lesz Magyarország az egészségügyi védőfelszerelésekben is

A magyar kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban.
További részletek

Az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége (OCSZ), Ortopédikusok Magyarországi Ipartestülete (OMI) és ORTETIKA, PROTETIKA, REHABILITÁCIÓ SZÖVETSÉG (OPRA) szövetségek közös sajtóközleménye

Korábban a sajtóban bemutattuk, hogy 10 éve változatlan az ortopédiai cipők ára, amely az évi közel 140.000 ortopéd cipőt rendelő beteg ellátását és a gyártást végző a közel 100 magyar kkv és a háttéripar létét veszélyezteti.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Magyar Nemzet, 2015. január 30. – Gidró Kriszta

Közpénzből felújított kórházakban, az OEP-kassza terhére csak állami szereplők nyújtanak szolgáltatást a jövőben – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap Hódmezővásárhelyen egy lakossági fórumon. A politikus közölte: erről jövő heti ülésén tárgyal a Fidesz-frakció. Elmondta azt is, a nagyobbik kormánypárt abból indul ki, hogy az egészség nem üzlet, abban nincsen helye magánérdeknek és profitnak. (A kórházakban többnyire a képalkotó diagnosztikai eljárásokat vagy például a művesekezeléseket végzik magáncégek az OEP-kassza terhére.)

Forrás: kormany.hu, 2015. január 30.

Zombor Gábor szerint szólnak érvek az önálló orvosegyetemek mellett, az egészségügyért felelős államtitkár szerint azonban ha ilyen döntés születik, egyetlen nagy intézményre lenne szükség.

Forrás: Fegyelő, 2015/5. szám – Nógrádi Tóth Erzsébet

A kórházi kapacitások újraosztására készül a kormány, a várható érdeksérelmek pedig újabb vihart kavarhatnak a sokat próbált ágazatban. Közben az is egyértelművé vált, hogy a kabinet kiűzné az állami egészségügyből a magánellátókat. Ez szakértők szerint megvalósíthatatlan.

Forrás: Világgazdaság, 2015. január 30. – Haiman Éva

Magyarország ismét jobban teljesített: a költségvetési intézmények adósságállománya 2014-ben soha nem látott méreteket öltött. Az Orbán-kormány e téren is kimagaslót alkotott: amíg elődjei csak apránként, milliárdról milliárdra gyűjtögették az állami szférában a kifizetetlen számlákat, addig 2012 és 2014 között sikerült megduplázni a tartozásállományt, simán megugorva a 100 milliárdos lécet.

Forrás: Világgazdaság, 2015. január 30. – Haiman Éva

Meghaladta a 100 milliárd forintot, és ezzel csúcsot döntött tavaly a költségvetési intézmények éves átlagos összadóssága. A legnagyobb adósok továbbra is a kórházak, amelyek a beígért központi konszolidációra várnak, és már nem is törik magukat, hogy rendezzék tartozásaikat. A beszállítók helyzete egyre kilátástalanabb

Forrás: Magyar Nemzet, 2015. január 27. – Győr Ágnes

Nem igaz, hogy nyolc-tízezer ember elbocsátásával számolna a kormányzat a kórházi kapacitások újraosztása következményeként – nyilatkozta lapunknak Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár. A riasztó adatról a Népszabadság számolt be tegnap, jelezve, az ágazatban tervezett átalakítás részlegek, telephelyek, osztályok megszűnésével járhat, az elbocsátás érinthet műszaki és adminisztrációs dolgozókat, kisebb mértékben ápolókat és orvosokat is.

Forrás: HVG, 2015. január 25. – Gáti Júlia

A szívről készült CT-felétel Magyarországon még mindig kevesek kiváltsága, helyette a drágább és több kockázattal járó szívkatéterezés dívik a diagnosztikában is.