Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: weborvos.hu- 2016.december 19.

 Olyan környezetet kell teremtenünk, ahol a beteg megkapja a törődést - nyilatkozta az egészségügyért felelős államtitkár.  Ünnepi számában évértékelő beszélgetésre kérte dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt az Orvosok Lapja.

Forrás: napi.hu- MTI - 2016.december 19.

Élesítésre kész az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), a e-egészségügy egységes kommunikációs platformja képes összekapcsolni a már most is működő kórházi rendszereket, valamint a háziorvosi- és patikarendszereket - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) hétfőn.

Forrás: inforadio.hu - 2016.december 15. - Gál Ildikó

Megkapták a kórházak a 45 milliárd forintos állami konszolidációs összeget - értesült az InfoRádió. A további pluszpénzekkel együtt összesen 70 milliárd forinthoz juthatnak az intézmények.

Forrás: MTI - 2016. december 14.

Minden kórház pályázott arra a 15 milliárd forintra, amelyet az év végi kórházkonszolidáció részeként osztanak szét az intézmények között; 324 pályázatot tudnak támogatni - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Forrás: Figyelő, 2016. december 8. - Cseke Hajnalka

Az egészségügyi intézmények karbantartói, takarítói nettó 80 ezret keresnek. A takarítást kiszervezték, az alkalmazottak nem értenek az egészségügyhöz.