Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: economx.hu, 2024. december 6. - Koncsek Rita
A közegészségügyben a kórházaknak és a szakrendelőknek 2025. év végéig át kell állni az e-Medsol informatikai rendszerére. Az orvosoktól a nővérekig mindenkit meg kell tanítani egy új felület használatára, ami akár hónapokig is tarthat – mondta az Economxnak Király Gyula, az Orvostechnikai Szövetség témavezetője.
Forrás: economx.hu, 2024. november 29. - Sarkadi-Illyés Csaba
Megint százmilliárd forint fölé kúszott a kórházi adóság. A kormányzat egyelőre nem tudja csökkenteni annak mértékét, így arról zajlik a vita, elegendő-e a jövőre erre a célra több mint 144 milliárd forint.
Forrás: economx.hu, 2024. november 28. - Koncsek Rita
Októberben még 100 milliárd forint adósságrendezést ígért a kórházi eszközbeszállítóknak a Pénzügyminisztérium, Takács Péter múlt héten 42,7 milliárd forintról beszélt. A Magyar Közlönyben pedig már csak 39,4 milliárd jelent meg, mondta lapunknak Rásky László, az OSZ főtitkára.
Forrás: atv.hu, 2024. november 28.
Az ígértnél is kevesebbet, 39,4 milliárd forintot szán a kormány a kórházak adósságrendezésére. Ez a fennálló tartozások nagyjából egyharmadát fedezi. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint a beszállítókat kivéreztették, a kórházakban pedig jelentős az eszközhiány, amit már a betegek is éreznek.
Forrás: vg.hu, 2024. november 13. - Lengyel Gabriella
Hétfőn nyújtotta be a pénzügyminiszter a parlament elé a 2025-ös költségvetést, amely jelentősen bővíti az egészségügyi ellátórendszer forrásait. Varga Mihály 3,4 százalékos GDP-növekedéssel számol élénkülő fogyasztás mellett, így a költségvetésben 3717 milliárd forint jut egészségügyre, 330 milliárd forinttal több, mint az idei összeg. Kérdés, mire lesz ez elég.