Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: economx.hu, 2025. február 25. - Koncsek Rita
Tavaly azt ígérte a kormány, hogy havonta 12,5 milliárd plusz forrást kapnak a kórházak, de Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta az Economoxnak, valami gond lehet, mert még ezen a jogcímen nem kaptak egy fillért sem az intézmények. Január végi adatok szerint közel 124 milliárd forint a kórházak adóssága.
 
Forrás: portfolio.hu, 2025. február 6. - Szabó Dániel
A kormány új rendeletet hirdetett ki, amely a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását szabja át gyökeresen, valamint további finanszírozott egészségügyi szakmákat határoztak meg. Emellett döntöttek a kórházi adósságok megtérítéséről is.
Forrás: index.hu, 2025. feruár 4. - Králl Bernarda
Peták Istvánt az orvosi egyetem elvégzése óta foglalkoztatja, hogy lehet fejleszteni és alkalmazni a precíziós onkológiát, azaz hogyan lehet megtalálni minden egyes betegben, hogy melyik gén mely hibája okozza a daganatot. Ez a rákgyógyítás alapja, hiszen ha ez megvan, ki lehet választani a megfelelő célzott gyógyszert a beteg számára. Ez az út nem a következmények, tünetek kezelése, hanem az oki terápia lehet az onkológiában.