Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

 

 

A joganyagokat a képekre kattintva olvashatják.

 

Az egészségügyről – 1997. évi CLIV. törvény

1997. évi CLIV. törvény



 

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól – 1997. évi LXXXIII. törvény

1997. évi LXXXIII. törvény



 

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról – 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet

217/1997. (XII. 1.) kormányrendelet



 

Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről – 2003. évi LXXXIV. törvény

2003. évi LXXXIV. törvény



 

Az egészségügyi közvetítői eljárásról – 2000. évi CXVI. törvény

2000. évi CXVI. törvény



 

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről – 2006. évi CXXXII. törvény

2006. évi CXXXII. törvény



 

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról – 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet

337/2009. (XII. 30.) Kormányrendelet



 

Az egészségbiztosítási szervekről – 319/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet

319/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet



 

Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól – 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

43/1999. (III. 3.) Kormányrendelet



 

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról – 295/2004. (X. 28.) Korm. rendelet

295/2004. (X. 28.) Kormányrendelet