Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Egy lehetséges magyarázat a megmagyarázhatatlannak tűnő kórházi adatokra

Augusztusban közel 19 milliárd forinttal - 46 milliárdról 27,4 milliárdra - csökkent a magyar állami kórházak adóssága a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adatai szerint. A beszállítókat képviselő szakmai szövetség tagvállalatai ugyanakkor nem érzékelték, hogy a kórházak fizetni kezdték volna a lejárt számlákat. A jelenség hivatalos indoklására egyelőre várnunk kell, egészségügyet ismerő forrásaink azonban szolgáltak egyfajta magyarázattal.
További részletek

Kritikus ponthoz értek az állami kórházak

Soha nem látott ütemben növekszik 2021-ben az állami kórházak adósságállománya és a legutóbbi adatok szerint már 1,5 éves csúcson áll az intézmények összesített tartozása. A beszállító cégek - nem meglepő módon - egyre nehezebb helyzetben vannak: a kintlévőségek halmozódása, a Covid-válság, valamint egy új uniós rendelet egyszerre sújtja a szektort. A cégek túlélési stratégiája változatos, ami függ a cégek méretétől és hátterétől, kérdés azonban, hogy meddig bírják. Az iparágot képviselő hazai szervezetek ezért már négy miniszternek is küldtek levelet, azonban eddig nem érkezett ezekre semmilyen reakció. Pedig szinte azonnali lépésekre lenne szükség szerintük, például egy 50 milliárd forintos konszolidációra, de hosszabb távra vonatkozó javaslataik is vannak.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: medicalonline 2021.szeptember 3. - T.O.
Sokak gyanúja látszott igazolódni a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) csütörtöki konferenciáján: az egészségügyért felelős államtitkárság helyett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szabja meg az egészségpolitika irányait, amelyet szervezetileg a belügyminiszter felügyel.
 
 

Míg a tavaly alapított, látszatra középirányítói funkciókkal felruházott OKFŐ szerepének felértékelődése nem sokakat lepett meg, az viszont már inkább, hogy a koronavírus-járvány kezdete, tavaly március óta kámforrá vált egészségügyért felelős államtitkár előkerült. Ráadásul Horváth Ildikó ezúttal nem Kásler Miklós köszöntőlevelét olvasta fel – mint oly sok korábbi konferencián –, igaz, előadása lényegében érdemi tartalom nélkül maradt. Az egészségügy átalakításának terveiről, fontosabb lépéseiről ugyanis az OKFŐ főigazgató-helyettese, Takács Péter számolt be a hallgatóságnak az IME XV. országos egészség-gazdaságtani konferencián, amelyet a MEMT szervezett.

Szervezett választ tudtunk adni a koronavírus-járványra – kezdte egy aktualitással az egyébként zömében múltidéző expozéját az államtitkár, miután háláját fejezte ki a járvány alatt "halálmegvető bátorsággal és hősiességgel" helytálló egészségügyieknek. Bár a szakpolitikus meggyőződéssel állította, hogy a veszélyhelyzetben is a szükségleteknek megfelelően tudták szervezni a kapacitásokat, az adatok nem erre utalnak: Magyarországon a Covid-estek 3,7 százaléka halállal végződött, ami úgy a visegrádi, mint a szomszédos országok letalitási mutatóit messze meghaladja.

Ahogyan a vírust, úgy a magyar egészségügyet sem lehet szétütni, összetörni – jelentette ki az államtitkár, majd belevágott a visszatekintésbe. Kezdte mindjárt az öt nemzeti egészségprogrammal, amelyekbe a „szükséges lépéseket foglalták bele” még 2018-ban. Azok megvalósulásáról nem sokat mondott, de furcsa is lenne, hiszen a teljesülés nehezen képzelhető el úgy, hogy a végrehajtásban nemigen tudnak részt venni a szereplők. Ugyanis a nemzeti programokat mindezidáig – bár ígérték –, nem tárták a nyilvánosság elé, legfeljebb szamizdatként terjednek kézen-közön.

Utólag, hatodikként csatlakozott a máig csak fényképről ismert díszkötéses kötetek sorába a Nemzeti Infektológiai Program – említette Horváth Ildikó. Ezt egyébként (állítólag) be is mutattak a Magyar Kórházszövetség zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával tartott, júniusi kongresszusán. Fél mondatban hozta szóba az államtitkár az ugyancsak 2018-ban elfogadott infekciókontroll rendeletet, ami szerinte jól teljesül. Szavait számok nem támaszthatják alá, hiszen utoljára 2019-ben hozták nyilvánosságra a kórházi fertőzések nyomon követésére szolgáló NNSR-jelentést, ami még az előző év adatait tartalmazza.

Jól szolgálnak az egészségfejlesztési irodák (efi), amelyeknek meg kell találni helyüket a praxisközösségek világában – folytatta a szakpolitikus, arról viszont nem számolt be, hogy hogyan szolgál a tárcánál az efi-ket irányító, tevékenységüket koordináló egység, amelynek felállításáról lapunknak beszélt még 2019-ben.

Büszkélkedett még Horváth Ildikó a pilotból lépcsőzetesen populációs szintűvé tett a vastagbélszűrési programmal (igaz, a szakemberek ezt másként látják), a hazai, kötelező védőoltási rendszerrel, a bárányhimlő oltás bevezetésével, a széles körben elérhetővé tett meddőségi vizsgálatokkal, az alacsony dózisú CT-vel végzett tüdődaganat-szűréssel (amely nem illeszkedik be az országos szűrések sorába, hiszen a HUNCHEST program év végén lezárul).

Életpályát és a nyugati bérekkel versenyképes jövedelmet kell biztosítani az egészségügyben, felzárkóztatva a szakdolgozói fizetéseket az orvosokéhoz annak érdekében, hogy a most tapasztalható aránytalan különbségek ne okozzanak feszültségeket a gyógyításban nélkülözhetetlen team-munkában – fejtette ki az államtitkár, és bár azt megemlítette, hogy „számos elgondolás van” ezzel kapcsolatban a tárcánál, ám arra ügyelt, hogy konkrétumokat ezzel kapcsolatban ne említsen. Inkább azt hangsúlyozta, a szakdolgozók jövedelme jövő januárban 30 százalékkal emelkedik, ami a korábban elfogadott bértábla utolsó lépcsője. Így egyelőre nem csillant remény, hogy teljesüljön a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) azon követelése, hogy hozzák előre a tervezett béremelést, és 2022 elején már újabb felzárkóztató többletet kapjanak a kollégáik.

Ígért viszont az államtitkár eredményalapú finanszírozást, és a 14 napos szabály kibővítését olyan ösztönzővel, amely a leletek kiadását is felgyorsítja: azokat öt nappal a vizsgálatot követően ki kell majd adni.

Két tévedést, kilenc mellébeszélést, hét félrevezetést tartalmazott – számszerűsítette az államtitkári expozét a közönség soraiból kérdésre jelentkező Tótth Árpád, a Helse Nord RHF, az Észak-Norvég Regionális Egészségügyi Hatóság elemző orvos-tanácsadója, észrevételeit azonban a moderátor közbevetése okán nem fejthette ki.  

Megtanultuk, hogy sokan összevissza beszélnek – reflektált Horváth Ildikó a PC hazai kommunikáció helyett a skandináv államban őszinte beszédhez szokott szakember hozzászólására. Kifejtette még, hogy az operatív törzs létrehozása is azt mutatja, hogy Magyarországnak összkormányzati válasza van a járványra. Szerinte a félrevezető álhírek és hazugságok ellenére, „amit sokan terjesztenek” elérhető a vakcinákkal kapcsolatos hiteles tájékoztatás, és sikeres az oltási kampány. „Pontosan megvannak, kik, hogyan és milyen mértékben terjesztik ezeket az információkat” – zárta szavait az államtitkár.

Tovább dübörög az államosítás és a központosítás: fókuszban a laborhálózat és az alapellátás

Ötleteket, a végekről kanonizált, előremutató kezdeményezéseket vár a kormány az OKFŐ-től – vette át a szót a tavaly decemberben a GYEMSZI és az ÁEEK örökébe lépő, szervezetileg a belügyminiszter alá rendelt intézmény főigazgató-helyettese, Takács Péter. A magyar egészségüggyel mindenki elégedetlen volt, a beteg elveszve érezte magát a rendszerben, amelyet súlyosan nyomasztott a paraszolvencia. Megérett a helyzet az átalakításra, és ebben „kapóra jött a Covid”.

Miközben az OKFŐ a lakosság hozzáférésének javítása érdekében a megyéken belüli hatékony ellátásszervezésen, a finanszírozás ezt szolgáló átalakításán dolgozik, módszertani támogatást nyújtva a megyei intézményeknek, törekedve az átalakítás töredezettségének megszüntetésére, nincs könnyű dolguk, mert az önkormányzatok és a kórházak sündisznóállásban védik saját érdekeiket – vázolta Takács Péter a helyzetet. Pedig egy „jó koktél fog összeállni” – ígérte.

A járvány időszakában bizonyságot nyert, hogy a megyei kórházak (Budapesten öt vezető intézmény) alá rendelt kórházakban sokkal hatékonyabb a kapacitásszervezés. Átalakításra készülnek a városi kórházak gazdálkodásában, központosítva számos feladatot, mint például a beszerzések, a pénzügy vagy a kontrolling. „Józan paraszti ésszel”, rugalmas rendszerben, de központi irányítással képzelik el a munkát – fejtette ki a főigazgató-helyettes.

A centralizációs törekvések sorába illeszkedik a Nemzeti Laboratóriumi Hálózat kialakítása. A most működő 270 labor helyett 80 is elegendő lenne, a nagy szaktudást igénylő, legköltségesebb vizsgálatokat pedig nyolc regionális laboratóriumban végeznék – ismertette a terveket Takács Péter. Úgy vélte, a rendszer kidolgozása legalább fél évet felemészt, a logisztika megszervezése ugyanis nem egyszerű feladat, hiszen a mintákat megfelelő időben és körülmények között messzebbre kell majd elszállítani. De – mint mondta – hatékonyabb szolgáltatást tudnak majd biztosítani az állami kórházaknak, amelyeknek „erősen ajánlott lesz” majd a hálózathoz csatlakozniuk.

A költséghatékonyabb és lakosságközpontúbb ellátást szolgálják a praxisközösségekbe telepített feladatok, a kollegiális vezetői rendszerrel pedig direkt kommunikáció kialakítására törekszik az egyébként valódi praxiskezelőként is funkcionáló OKFŐ. Mivel a paraszolvencia „betegfektető” hatását a hálapénz tiltásával kiküszöbölték a rendszerből, arra számítanak, hogy a terhelés az alsóbb szinteken jelentkezik, ezért ezeket erősíteni kell.

Pályázatot írnak ki a járási, területi kollegiális vezetői pozíciókra hamarosan – ígérte Takács Péter, aki azt nem árulta el, mikor módosítják a kollegiális vezetők választásáról szóló miniszteri rendeletet. Az ugyanis csak az országos és a megyei kollegiális vezetők esetében ír elő pályázatot, a területi vezetőket a rendelkezés szerint a háziorvosok maguk közül választják. A területi kollegiális vezetőket egyébként – ugyancsak a vonatkozó rendelet szerint – 2020. január 1-jén kellett volna kinevezni, a választást azonban többször elhalasztották. A főigazgató-helyettes szavaiból most úgy tűnik, a demokratikus voksolás lehetőségét már nemcsak elnapolták, hanem végleg el is vetették.

Kollegiális védőnői mentorrendszer kialakításán dolgozik Bábiné Szottfried Gabriellakorábbi miniszteri biztos, a Fidesz ex-országgyűlési képviselőnője, aki az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának elnöki posztjáról érkezett az OKFŐ főigazgató-helyettesi székébe. A védőnői mentorok és a kollegiális vezetők „fizikailag egy helyen”, a járási egészségközpontokban kapnak majd helyet. Ezek fogadják be az efi-ket, az ügyeletet, és a szakellátás alapszintjét is magukban foglalják – számolt be Takács Péter.

További feladataikról szólva elmondta, a Magyar Orvosi Kamarával folytatott aktív párbeszéd nyomán finomhangolják az új jogviszony-törvényt, figyelembe véve más szakmai szervezetek és az intézményvezetők észrevételeit. Így kerül új alapokra az orvosi ügyeleti díjrendszer, az elvégzett munka mennyiségéhez igazítva a díjtételeket. A fix szakorvosi óradíj szorzóit a szakmánkénti terhelés és betegforgalom határozza majd meg.

Ahogy a járvány alatt, úgy most sincs föntről lefelé kommunikáció, nem látunk rá a folyamatokra, pedig szeretnénk tudni, mik az elképzelések, elvek és stratégiák, amelyek mentén az egészségügyi ellátás szerveződni fog – jegyezte meg később, a konferencia kerekasztalánál Svéd Tamás, a MOK titkára.

A konferencián Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója számolt be a finanszírozás aktuális kérdéseiről, amelyekről itt olvashat.