Újabb 7,7 milliárd forinttal nőtt egyetlen hónap alatt a magyar kórházak adóssága, így augusztus végére már 66,7 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóknak. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint a növekedés ugyan elmarad a tavaly augusztusitól, de kevésnek semmiképpen sem mondható.
Augusztus végén a magyar kórházak teljes adóssága elérte a 66,7 milliárd forintot, ami újabb 7,7 milliárd forintos emelkedést jelent egy hónap alatt – mondta az Economxnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára. Ebben a tartozásállományban már benne vannak az egyetemi klinikai központok és a központi költségvetési intézmények is – tette hozzá a szakértő.
Egy hónappal korábban, július végén is már sok tízmilliárd forintnyi elmaradást görgettek maguk előtt az intézmények: akkor 59 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóknak, erről itt írtunk bővebben.
A Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint a központi költségvetési intézmények tartozása augusztus végéig 42,5 milliárd forint volt, az egyetemi klinikákon pedig – ezek a centrumok még közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) fenntartásban működnek – 24,2 milliárd forintnyi kifizetetlen számla halmozódott fel. Utóbbi működési formát a Tisza-kormány által elindított törvényi szabályozás és átfogó kormányzati reform alakítja át.
Az egyetemi klinikák tartozása augusztus végén:
- Szegedi Tudományegyetem: 7,9 milliárd forint;
- Debreceni Egyetem: 6,9 milliárd forint;
- Semmelweis Egyetem: 2,1 milliárd forint;
- Pécsi Tudományegyetem: 7,3 milliárd forint.
Augusztusban a legmagasabb tartozást felhalmozó kórházak között szerepel a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet 3,4 milliárd forinttal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház 3,1 milliárddal, a Szent János Kórház 2,2 milliárd forintos tartozással, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház 2,1 milliárd forinttal.
Egyre nő az intézményekben a tartozás
Egyébként az idei augusztusi havi 7,7 milliárd forintos emelkedés alacsonyabb, mint a tavaly augusztusi, amikor 9,7 milliárd forint volt a növekmény, de kevésnek semmiképpen sem mondható – érvelt Rásky László. Úgy fogalmazott, folyamatosan monitorozzák a kórházi adósság adatait, és ebből az látszik, hogy míg 2023-ban 4–5,5 milliárd forint volt a lejárt adósság havi átlagos emelkedése, 2024-ben már elérte a 8–10 milliárd forintot.
Az egészségügyi ellátásba az előző kormány két év alatt 150 milliárd forintos pluszforrást allokált. 2025-ben a havi adósságemelkedés 6–8 milliárd forint volt, ám idén ez ismét 8–9 milliárd forintra ugrott, tehát a helyzet a pluszforrások ellenére is romlik – tette hozzá az orvostechnikai szektort képviselő főtitkár.
Kiemelte, hogy az adatok alapján egyre kevésbé azonosítható a nyári szünet az intézmények gazdálkodásában. A lejárt adósságállomány idei alakulása mind összegében, mind szerkezetében eléggé hasonló a tavalyihoz. Ez azt is jelenti, hogy az idei évi 80 milliárd forintos pluszforrás egyelőre nem javított a rendszer működésén.
Jelentős az inflációs hatás és a bérek emelkedése
Ivády Vilmos egészségügyi rendszermenedzser a Magyar Kórházszövetség nemrég megrendezett kongresszusán elmondta, hogy tavaly mintegy 54 milliárd forintot tett ki a dologi kiadások inflációs hatása, vagyis ennyivel nőtt a kórházak által vásárolt termékek és szolgáltatások ára. Bár ez az idei évben valószínűleg kisebb lesz, az évi plusz 80 milliárd forintnak a felét biztosan elviszi az áremelkedés.
A dolog másik része a rejtett bérnövekedés az egészségügyben – mondta Rásky László. Bár hivatalosan nincs béremelés az állami egészségügyi szférában, a valóságban mégis van, és azt csak a dologi kiadások terhére lehet megvalósítani. Úgy fogalmazott, egyre több intézményvezető beszél arról, hogy újra szokás lett a szakorvosok el-, illetve átcsábítása – ennek fedezete is csak a dologi kiadásokra biztosított összeg lehet. Ez viszont azt is jelenti, hogy ezeket a költségeket is a beszállítók finanszírozzák.
Arra is kitért Rásky László, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Magyar Kórházszövetség konferenciáján elmondta: a Tisza választási ígéretei között szereplő évi 500 milliárd forint az egészségügy számára majd jövőre érkezik. A tárcavezető kiemelte, hogy egyelőre a költségvetés helyzete az a valóság, amely meghatározza a lehetséges többletforrásokat. A miniszter azt is mondta, hogy az év közbeni adósságrendezés, vagyis a kórházkonszolidáció a tervek szerint év végén érkezik, így a beszállítók megkaphatják a pénzüket. Rásky László reméli, hogy ez nem húzódik át a jövő év elejére.
A konferencián egyébként Rásky László az eszközös technológiák – az orvostechnikai és gyógyászati segédeszközök – szerepére és a terület elhanyagoltságára hívta fel a miniszter figyelmét.
Változás lesz az eszközbeszerzéseknél is
A közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdésre Rásky László azt mondta lapunknak, hogy fontos a versenysemlegesség, és az is, hogy az intézmények valóban a szükséges eszközöket szerezzék be. Az eszközöknek jó minőségűeknek kell lenniük, a berendezések mögött pedig biztos szervizháttérnek kell állnia.
Az elmúlt időszakban számtalanszor beigazolódott az egészségügyi beszerzéseknél, hogy végeredményét tekintve az olcsóbb a drágább.
Egyelőre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) beszerzésekre vonatkozó terveinek gerincét ismerhették meg. Eszerint központi eszközbeszerzések továbbra is lesznek, de az OKFŐ igyekszik megtalálni az ésszerű középutat a centralizáció és a helyi beszerzések között. A jövőben az OKFŐ megrendelőként kíván eljárni, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) pedig lebonyolító szerv lenne. A tisztán ár alapú beszerzések helyett a jövőben a minőséget is figyelembe vevő, ár-érték arány alapú beszerzéseket szeretne Tóth Árpád országos kórház-főigazgató.
Nem kell mindenkinek eMedSol-t használni
Rásky László rendkívüli eredménynek tartja, hogy az OKFŐ a kötelező eMedSol-t előíró kormányrendelet hatályon kívül helyezését is javasolta.
Korábban az Economx is írt arról, hogy még az Orbán-kormány tervei között az szerepelt, hogy az összes közellátásban lévő kórháznak és szakrendelőnek át kell állnia az e-MedSol informatikai rendszerére. Király Gyula, az Orvostechnikai Szövetség témavezetője, aki egyben a Hospitaly Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. vezetője, még 2024 végén azt mondta lapunknak, hogy az átállás gyakorlatilag a rendszer összeomlásához vezethetett volna.
Rásky László abban bízik, hogy a kormány elfogadja az OKFŐ javaslatát. A korábbi e-MedSol-rendelet és annak végrehajtása sok kárt okozott, és nemcsak a piaci szereplőknek, hanem az intézményeknek és végső soron a betegellátásnak is.
