Szabó Bálint kilenc éve dolgozott az állami egészségügyi informatika területén, 2014-től vett részt a legnagyobb állami e-Health projekt, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)kialakításában, fejlesztésében, az azt működtető csapat felépítésében. Szakmai vezetőként koordinálta a feladatokat az egykori Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), később az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ)égisze alatt.
Az állami tulajdonú, közszolgáltató központ tavaly február 1-jén vált önállóvá. Mint lapunknak 2022 decemberében adott interjújában Szabó Bálint elmondta,az ESZFK az Egészséginformatikai Stratégiában meghatározott egységes intézményrendszer elemeként az eHealth központi fejlesztésirányító testületeként funkcionál. Az OKFŐ-ből való kiválást követően a központ 70 fővel indult, tavaly év végén már 160 kollégát foglalkoztatott.
Szabó Bálint szakmai munkásságát tavaly novemberben a rangos Kalmár-díjjal ismerte el a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. Mint a laudációban fogalmaztak: az EESZT egy rendkívül összetett informatikai rendszer, amelynek megalkotása kiemelkedő tudományos teljesítmény.
Szabó Bálint 2023. február 1-jéig éppen egy év óta látta el az ESZFK ügyvezetői teendőit, és azt egyelőre még nem tudni, milyen új feladatot szánnak a szakembernek.