Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Bemondták a 100 milliárdot: kemény ősz vár a kórházakra

Hiába volt már idén kétszer is adósságrendezés, a legfrissebb adatok szerint július végén 68,5 milliárd forintot mutatott az adósságszámláló, mondta Rásky László lapunknak. Kiemelte, ha ez így halad, októberben újabb konszolidációra lesz szükség.
További részletek

Drágább lehet a kötszer és a pelenka, a Pintér-féle belügy azt állítja, minden a betegek érdekeit szolgálja

Változhatnak a gyógyászati segédeszköz-ellátás szabályai, a Belügyminisztérium állítja minden a betegek érdekeit szolgálja. Máshogy látják az érdekvédők.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: medicalonline, 2023. május 16. - MTI
Az egészségügy kiberbiztonságának javítása érdekében létrehozzák a pénzügyi szektorban már kiválóan működő KiberPajzsot. Ennek érdekében stratégiai megállapodást kötött az Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, közölte a két szervezet kedden.
 

Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyben naponta több tízezer különösen érzékeny adat keletkezik. Ezzel párhuzamosan évről évre emelkedik az egészségügyi ellátók adatvagyonát érő támadások száma, egyre gyakoribbak a zsarolóvírusok, az adatlopások vagy éppen az ellátás folytonosságának akadályozása.  Mint írták, a betegek érdekében a kiberbiztonság, a személyes adatok védelme kiemelten fontos, ezért kötött stratégiai megállapodást a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NMSZ NKI) igazgatója, Szabó Lajos, és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója, Szócska Miklós.

Az együttműködés elsődleges célja, hogy a pénzügyi szektorban már kiválóan működő KiberPajzs az egészségügyben is létrejöjjön. Közös közleményükben hangsúlyozták, hogy az egészségügyi adatok védelme érdekében elengedhetetlen a közös fellépés, az intézmények, az egészségügyben dolgozók és a lakosság tájékoztatása, edukációja, az adattudatosság erősítése.

Szabó Lajos kiemelte: az egészségügy kiemelt ügyfele a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a fokozott digitalizáció ezen a területen is növeli a szereplők kibertámadásoknak való kitettségét, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a védekezésre, szem előtt tartva, hogy a védelem egyik legfontosabb eleme az ember, a felhasználó. "A biztonságtudatosság fejlesztése emiatt központi szereppel bír, amihez az NBSZ NKI a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjában kompetens és elkötelezett partnerre talált".

Szócska Miklós nagy kihívásnak nevezte az egészségügyi adatvagyon védelmét, a kiberbiztonság javítását, az információvédelmi tudatosság fejlesztését az ágazati vezetők, az ágazatban dolgozók, valamint a betegek körében. Az információbiztonsági tudatosításban az egészségügyben emberéletekben mérhető hatása van.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja közel 30 éve képez egészségügyi vezetőket. Az egészségügyi vezetőképzésben és a digitalizációban élenjáró intézetként fő küldetése a megszerzett tudás megosztása, az ellátás és a betegek biztonságának növelése, a keletkező adatok és információk védelme érdekében.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet 2015-ben jött létre a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat égisze alatt, feladata, hogy az állami szervek információbiztonsági feladatainak végrehajtását biztonsági szolgáltatásokkal támogassa, ellenőrizze, az állami szervezetrendszer egésze tekintetében fejlessze a biztonságtudatosságot.