Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára stratégiai partnerségi megállapodást írt alá egészségügyi érdekvédelmi szervezetek képviselőivel 2023. június 23-án a Belügyminisztérium dísztermében.
A megállapodást Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, valamint Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke szignálta.
"Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve" - hangsúlyozta az egészségügyi államtitkár az aláírást megelőzően.
Takács Péter közölte: a kormány felismerte, hogy az egészségügy stabilitásának kulcsa a benne dolgozók minél nagyobb mértékű megbecsülése, és közösen kezdtek el dolgozni a béremelési programon, amely 2012 óta zajlik, és a rendszerváltozás óta a legnagyobb léptékű lesz. Megjegyezte, nem csak a bérek emelésével lehet kifejezni a megbecsülést; a munkakörülmények javítása, a lakhatás korszerűsítése, a képzési rendszer modernizálása, a szakmai kompetenciák bővítése mind azt jelzi, hogy "egyre inkább elismerjük a szakdolgozók munkájának fontosságát, társadalmi szerepét"
"Keressük annak a módját, hogyan tudunk minél nagyobb anyagi és erkölcsi ellentételezést juttatni a szakdolgozók számára" - mondta az államtitkár. "A stratégiai partnerségi megállapodás szilárd alap lesz ahhoz, hogy vállvetve tudjunk küzdeni egy modern és emberarcú egészségügyért" - fogalmazott az államtitkár.
Balogh Zoltán azt mondta, nagy örömmel tettek eleget a meghívásnak, és várakozással tekintenek az együttműködés elé.
Felidézte, hogy húsz éve törvényi felhatalmazással jött létre a kamara mint szakmai köztestület. "Keményen, kritikusan végezzük a munkánkat, de azt valljuk, hogy ügyeinket tárgyalóasztalnál kell intézni, így lehet eredményeket elérni" - hangoztatta.
Kitért arra, hogy miután 2011 óta új alapokra helyezték a szakmai kamarák rendszerét, és ismét kötelezővé vált a tagság, érezhetően erősödött a szakmájuk, a hivatásuk.
A Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szintén méltatta az évtizedes szoros együttműködést a kormányzattal, valamint nagy jelentőségűnek nevezte a megállapodást. "Célkitűzésünk, hogy az egészségügyi dolgozóknak ne foglalkozásuk legyen, hanem hivatásuk, ehhez pedig anyagi, erkölcsi és a munkakörülményekre is kiterjedő támogató rendszerre van szükség, ami nyugalmat, biztos megélhetést teremt azok számára, akik a közt szolgálják" - mondta Cser Ágnes.