Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: ETOSZ - MediKlaszter - Orvostechnikai Szövetség, 2023. október 11.
Még soha nem volt ilyen magas a közfinanszírozott kórházak lejárt adósságállománya. A gyógyításhoz szükséges eszközöket szállító hazai vállalkozások számára kezelhetetlen problémát jelent a kifizetetlen kórházi tartozások összege. A szállítók már rövid távon is érezhető mértékű kórházi adósságrendezést tartanak szükségesnek.

 


Rekordmagasságban vannak a magyarországi kórházak tartozásai. Nagyságrendileg százmilliárd forintra rúg a közfinanszírozott egészségügyi intézmények lejárt adóssága. A probléma régi keletű, a kórházak már évtizedek óta fizetési nehézségekkel küzdenek. A jelenlegi helyzet azonban lényegesen rosszabb a korábbiaknál.
Az egyik fontos különbség az adósságállomány volumene, amely jelenleg a korábbi évek csúcsértékeinek duplájára rúg. Számos példa van arra, hogy tavaly nyári szállítások ellenértéke nincs kifizetve.
Másrészt a jegybanki alapkamat is jóval magasabb az előző években megszokottnál, amely miatt a beszállítói kintlévőségek finanszírozásához kapcsolódó banki költségek a többszörösére növekedtek. A százmilliárdos követelésállományon felül – ha csak a fizetési késedelem törvényben rögzített pénzügyi következményeit vesszük alapul (késedelmi kamatok, behajtási költségátalány) – a kapcsolódó járulékos többletteher már önmagában is tízmilliárd forint körüli összeget tesz ki.
A kórházak további hitelezése elviselhetetlen pénzügyi terhet jelent a beszállítóknak. A hazai orvostechnikai vállalkozások a tűrőképességük határához érkeztek. Ha az állam által finanszírozott kórházak továbbra sem fizetnek, az orvostechnikai szektorban leépítésekkel, termékek visszahívásával és csődhelyzetek kockázatával kell számolni.
A szektor vállalkozásai elismerik és üdvözlik, hogy a nyári hónapokban már születtek kormányzati intézkedések a kórházi tartozások mértékének enyhítésére, melynek köszönhetően az állami és egyetemi fenntartású intézmények költségvetési többletforrást kaptak a rezsiszámláik kifizetéséhez. Ezek a pluszpénzek azonban az orvostechnikai beszállítókhoz nem jutottak el. Ezt alátámasztotta az a szeptemberi felmérés is, amelyet az ETOSZ, a MediKlaszter és az Orvostechnikai Szövetség végzett a hazai orvostechnikai szállítók körében. A kérdés arra irányult, hogy 2023. július közepe óta hogyan változott a cégek lejárt kintlévősége az állami kórházakkal szemben. A felmérésben részt vevők 99%-ának úgy válaszolt, hogy ebben az időszakban tovább növekedtek a lejárt kintlévőségei.
A magyarországi orvostechnikai ágazat 1.500 vállalkozást jelent, 95%-uk kis- és középvállalkozás. A szektor cégei összesen 500 milliárd forint értéket állítanak elő, több mint 42.000 munkavállalót foglalkoztatnak és belföldön adóznak. Az állami intézmények részéről nem fogadható el a késedelmes fizetés gyakorlata, hiszen a szállítók már régen befizették az állami költségvetésbe a leszállított termékek áfáját, és folyamatosan viselik az egyéb adóterheket is.
A hazai orvostechnikai szektor nem vonja kétségbe az egészségügy átalakítását célzó kormányzati erőfeszítéseket, de azt kérjük, hogy a kórházak gazdálkodási problémáit az állam ne terhelje a beszállítókra. A szállítók ugyanazt várják az államtól, mint amit tőlük elvárnak az állammal szemben fennálló vállalkozói kötelezettségek teljesítésekor. Ezért a szállítók nem tudnak lemondani a fizetési késedelem törvényben rögzített pénzügyi következményeiről.
Az egészség az egyik legfontosabb nemzeti erőforrásunk. Magyarország Kormánya többször kinyilvánította, hogy az egészségipart nemzetstratégiai jelentőségű szektornak tekinti. A hazai kórházak orvostechnikai eszköz-igényének meghatározó részét a szervezeteink által képviselt vállalatok biztosítják. Közös érdekünk a betegellátás zavartalanságának biztosítása. Ahogy az eddigiekben, az orvostechnikai szektor ezután is készen áll arra, hogy a kormányzati döntéshozókkal partnerségben megoldást keressen a kialakult helyzetre.