Jenei Zoltán főigazgató mellett a gazdasági igazgatóhelyettest, úgy tudjuk, Tóbiás Tamást, a Pénzügyminisztérium korábbi főosztályvezetőjét és más vezetőket is elküldtek. A főigazgatói feladatokat Szondi Zita főigazgató helyettes megbízott vezetőként látja majd el.
Lapunk információi szerint az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt Jeneit tették felelőssé. Erre utalhat, ha a gazdasági ügyekért felelős helyettest is menesztik.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) kedden tette nyilvánossá azt az adatsort, amely intézményenként közli, hogy melyik kórház mekkora összeget kaphat számlái kiegyenlítésére. A mezőny erősen szór, van olyan intézmény, amely mindössze adósságainak 25, és olyan is, például a Szent Imre kórház, amely a kifizetetlen számláinak 95 százalékára kapott támogatást. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a mai Népszavának azt nyilatkozta, hogy az a kórház, amely csak a tartozásai 25 százalékára kapott fedezetet, biztosan nem tud fizetni a piaci beszállítóknak.
Érdekessége a listának, hogy az állami fenntartású kórházak mellett jelentős közpénzt kaptak adósságrendezésre az alapítványi formában működő magánegyetemek. Az állami kórházak és az alapítványi egyetemek adóssága 71 százalékának a kifizetésére adott forrást a magyar állam – derül ki az Orvostechnikai Szövetség főtitkárának gyorselemzéséből. A tartozásokra fordítható 90 milliárd forint kifizetése után még mindig marad csaknem 36 milliárd forint adósság. Ez az összeg januárra elérheti az 50 milliárdot, írta a lap.
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is kérdezték a kórházak adósságáról, illetve arról, hogy azok 35 milliárdos tartozással kezdik a jövő évet. A politikus a Telex tudósítása szerint azt mondta, hogy a kormány azon dolgozik, hogy ennek a felelősét megkeresse. Szerinte az önmagában nem lehet ok az eladósodásra, hogy nagyobbak voltak az energiaköltségek, mint korábban.
Jenei Zoltánt 2020-ban az akkori egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós javaslatára a miniszterelnök nevezte ki az OKFŐ élére. Ezt megelőzően öt éven át a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt, erről a posztról 2020 szeptemberében hívta vissza Palkovics László, akkori innovációs miniszter.
A Népszava úgy tudja, a főigazgató menesztésének hátterében az intézmények példátlan eladósodása mellett az is szerepel, hogy nem bizonyult sikertörténetnek az intézmények gazdasági-műszaki üzemeltetésének leválasztása a kórházakról.
A közgazdász végzettségű Jenei korábban a rendőrség kötelékében csinált karriert. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, majd később az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója volt. Helyettes államtitkárként dolgozott a Belügyminisztériumban, 2006-2007 között közel egy évig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti ügyekért felelős szakállamtitkára volt. 2007-2011 között az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának gazdasági hivatalvezető-helyettese, majd alig egy évig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában gazdasági elnökhelyettese volt. A pécsi egyetemi kancellári székbe a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség gazdasági elnökhelyettesi posztjáról érkezett.
Frissítés:
A BM késő délután közleményben erősítette meg lapunk értesülését. Mint a tárca írja, Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere javaslatot tett a miniszterelnöknek Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató 2023. november 30. nappal történő felmentésére.
A felmentésről szóló határozat megjelent a Magyar Közlönyben.