Elindult az egészségügyi rendszer átalakítása, a kitűzött cél az egészségben eltöltött életévek növelése - mondta a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára az Orvostechnikai Szövetség keddi budapesti közgyűlésén.
Bidló Judit kiemelte, a kormánynak nem célja az ágazatban a megtakarítás, a szempont az, hogy a rendelkezésre álló forrást minden esetben a leghatékonyabban használják fel.
A stratégiai célok között említette az elkerülhető halálozások csökkentését, az alapellátás megerősítését, a szakellátási kapacitások hatékonyabb kihasználását, a nyomon követhető, egyértelmű betegutak kialakítását, az e-egészségügy és a telemedicina fejlesztését, a szakdolgozói kompetenciák kiszélesítését és az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek csökkentését.
Hozzátette: szembesülni kell a kórházi finanszírozás struktúrájának átalakulásával. Jelezte, hogy 2022-ben és 2023-ban az egészségügyi dolgozók fix összegű bérkiegészítésére fordított összeg meghaladta a fekvőbeteg-szakellátás teljesítményarányos finanszírozását.
A helyettes államtitkár szerint látszik egyfajta átrendeződés a kórházi finanszírozásban, a cél, hogy ezt újra egyensúlyba hozzák. Leszögezte: "sokkal többet fordítanak egészségügyre, mint a korábbi időszakban".
Bidló Judit a kórházi adósságok témáját említve azt mondta, a kormány szeretne túllépni az év végi, egyszeri kórházkonszolidáció "mintáján".
"A gyakoriság és a mód még formálódik, de már idén biztos, hogy nem egy egyszeri beavatkozás lesz" - fogalmazott.
Hozzátette: fontos, hogy "jól és okosan" vizsgálják meg a különböző intézmények adósságának kialakulását, ezzel kapcsolatban egy indikátorrendszert dolgoztak ki.
Králik György, az Orvostechnikai Szövetség elnöke szerint új megközelítésre van szükség a kórházai adósságok "újratermelődésével" kapcsolatban, mint mondta, az intézményi kintlévőség évről évre magasabb.
A szövetség és a beszállítókat tömörítő szervezetek szerint az intézmények helyett a beszállítókat kellene a fókuszba emelni, rövidíteni kellene a fizetési időt, be kell építeni a költségnövekedést a finanszírozásba, vagy a szolgáltatásokat kell igazítani a ráfordítások szintjére.
A képalkotó diagnosztika területét említve azt mondta, úgy látják nincs országos koncepció a beszerzésekre, nincs költségvetési finanszírozás az eszközcserékre, karbantartásra.
Az OSZ elnöke szerint megoldást kellene találni az orvostechnikai eszközök forgalmazásának árazási problémáira, meg kellene találni a magán- és a közellátás optimális együttműködését, egyensúlyát.
"Látható, hogy az állam mindenáron spórolni akar az egészségügy dologi kiadásain, de nem látható, hogy mennyit, mihez képest és miért" - jegyezte meg Králik György.