Takács Péter egészségügyi államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kórházak klímaberendezéseinek állapotával kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt évek hőhullámai komoly kihívást jelentettek az egészségügyi intézmények számára. Bár több intézményben sikerült felújításokat és klímacseréket végrehajtani, továbbra is fennállnak problémák.
„Nem is állítottuk, hogy minden rendben van” – szögezte le.
Példaként említette a János Kórház ortopédiai osztályát, ahol a klímaberendezés nem működik, de az ellátást átszervezték, hogy a betegek más intézményekben kaphassanak megfelelő ellátást. Hangsúlyozta, hogy ezek a berendezések nem egyszerű háztartási klímák, hanem komoly, több tízmillió forintos eszközök, amelyek karbantartása és üzemeltetése jelentős költségeket igényel.
Takács reagált arra is, hogy miért nem történt meg a szükséges felújítások végrehajtása az elmúlt években. Elmondta, hogy a kormány már több mint 10 milliárd forintot költött a legsérülékenyebb intézmények klímaberendezéseinek cseréjére és felújítására. Azonban sok helyen az elektromos hálózat állapota miatt nem lehet további klímaberendezéseket telepíteni.
Az előző időszakban sok esetben magánszolgáltató tartotta fenn az elektromos hálózatot, és nehezen döntöttek nagyobb mértékű fejlesztésről. Hangsúlyozta, hogy a műtők klimatizálása elsődleges prioritás, mivel ott a hőmérséklet optimalizálása elengedhetetlen a megfelelő beavatkozásokhoz: „Nekünk az első és legfontosabb... a műtő, az olyan beavatkozások helyszínei, ahol 18-20-22 fok lehet optimálisan a hőmérséklet, tehát nekünk ezeket kell garantálni, és utána jön minden más.”
Az interjú során a kórházak központosított üzemeltetéséről is szó esett. Azokat a sajtóhíreket, miszerint a központosított üzemeltetést egy NER közeli cégre bízták 400 milliárd forintért, Takács Péter határozottan cáfolta. Elmondta, hogy a kórházak üzemeltetése évente mintegy 90 milliárd forintba kerül, és ezt a feladatot a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság számos vállalkozóval együtt valósítja meg. A döntést azzal indokolta, hogy a kórházak rezsi- és üzemeltetési költségei jelentősen eltértek egymástól, és a központosítással hatékonyabban lehet gazdálkodni az erőforrásokkal.
A beszélgetés során kritizálta a Tisza Párt elnökét is, aki az utóbbi napokban több kórházat is meglátogatott. „Magyar Péter föltalálta a clickbait politizálást, hangzatos cím, semmi tartalom. Én mindig annak a híve vagyok, hogy üljünk le, ássunk mélyre, nézzünk a számok mögé, és hogyha probléma van, akkor a megfelelő forrást a kormány oda allokálni fogja” – szögezte le az államtitkár.