Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: nepszava.hu, 2025. április 12, - Danó Anna
Tisztában van azzal, hogy a jövő évi parlamenti választások egyik központi témája az egészségügy lesz, és a maga részéről fel is készült, hogy állja „a politikai támadások tüzét” – a többi között erről beszélt a kórházszövetség éves konferenciájának záró eseményén Takács Péter államtitkár, aki előadását már egyfajta kampányfelkészítésnek is szánta.

Kollégái, a jelenlévő intézményvezetők megnyugtatására pedig igyekezett számba venni, hogy meddig jutottak az egészségügy átalakításával. Eközben a jól ismert fordulatok mellett a jövőt illetően is elhangzott néhány információ. Így például az, hogy folyamatosan javítják a májustól élesedő időpontfoglaló rendszer hibáit. Takács Péter bevallotta, hogy neki is hosszú ideig tartott, hogy az applikációban megtalálja, hogyan tudná lemondani a rendszer próbálgatásakor befoglalt szemészeti szakrendelést. Neki sem ment, telefonos segítséget kellett kérnie hozzáértő kollégájától – mondta. Takács Péter közölte azt is, nem igaz, hogy az új rendszerben csak az applikációval lehet foglalni, mert nem szűnik meg a 1812-es telefonos, az online és a személyes időpontfoglalás lehetősége sem. 

Szerinte jók az első tapasztalatok, nem lett káosz.

Az intézmények maguk állíthatják be – folytatta az államtitkár -, hogy egy-egy szakrendelésen óránként hány beteget tudnak ellátni, és azt is, hogy a kontrollvizsgálatokra, illetve krónikus betegeik gondozására mekkora idősávot hagynak meg. Arra kérte a hallgatóságát, hogy a szakrendeléseken ne mondják azt például a rendszeresen gondozott cukorbetegeiknek, hogy maguk vagy a háziorvosuk keressen nekik következő időpontot, mert azt a szakorvos két kattintással meg is oldhatja. „A beteg túráztatását csavarjuk szép lassan a minimumra”- ajánlotta.
 

Beszélt arról is, hogy az E-térben egyre több az időpontfoglalás, van lehetőség a várandósgondozási kiskönyv vezetésére, és mind többen ezen a platformon keresztül intézik a vezetői engedélyük-hosszabbítását is. A tervek között szerepel, hogy a szervezett népegészségügyi szűrésekkel kapcsolatos értesítéseket is az egészségablakon, ügyfélkapun keresztül kapják meg az érintettek. Sőt a készülő szoftver része lenne a háziorvos értesítése arról, hogy abban a hónapban mely betegei kapnak értesítőt például mammográfiára vagy vastagbélszűrésre.

Takács Péter az egészségpolitika sikerei közt említette, hogy elkészült az úgynevezett asszisztált reprodukciós regiszter. Az államtitkár arról is beszélt, hogy hamarosan tárgyal az egyházakkal a petesejtdonációról azért, hogy a magyar szülőknek se kelljen külföldre menniük donor petesejtért. Az ezzel kapcsolatos jogszabálycsomag készen van, legkésőbb az őszi törvényalkotási ciklusban megszülethetnek az ezzel kapcsolatos szabályok.

A konferencia záróbeszédében is kitért Takács Péter arra, hogy 150 milliárd forinttal bővül a kórházak, szakrendelők működtetésére fordítható éves összeg. Az államtitkár szerint ez a rendszeresen fölhalmozódó tartozások mintegy kétharmadát fedezi. Takács Péter szerint józan paraszti ésszel senki nem várja a nullszaldót. Most az államtitkárságon azt számolgatják, hogy mennyi lehet kórházanként a még tolerálható adósság. Erről hamarosan tájékoztatás kapnak az intézmények is. Az országos kórházi főigazgatóra utalva pedig azt mondta az államtitkár „elvárom, hogy fenntartóként tartassa be a tolerálható adósságot.”