Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: medicalonline, 2025. június 23. - economix.hu
Az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt állította a szőnyeg szélére Magyarországot az Európai Bizottság (EB) az országjelentésben, írja az Economx.
 

A bizottság június elején tette közzé a több mint 126 oldalas tanulmányát. A tanácsi ajánlás kiemeli, hogy Magyarországnak vannak gazdasági nehézségei, ezért tartós költségvetési intézkedésekre van szükség. Fontos megoldani a lakhatási és  versenyképességi problémákat, és teljes mértékben végrehajtani a helyreállítási tervet, valamint társadalmi és szerkezeti reformokat bevezetni a fenntartható növekedés és a társadalmi összetartás érdekében.

A jelentés szerint Magyarország egészségügyi rendszere komoly kihívásokkal küzd. A többi között alacsony a GDP-arányos egészségügyi költés, még mindig túlzottan  kórházközpontú a betegellátás. A betegségek megelőzésére az uniós átlag felét költjük. Komoly kihívást jelent, hogy a magyarok levesebb ideig élnek mint az unió többi polgára. A magyar egészségügyi ellátórendszer nem költséghatékony, a megelőzésre és a járóbeteg-ellátásra fordított kiadások alacsonyak, valamint az egészségügyi szektor is komoly humánerőforrás gondokkal küzd – írják az országjelentésben.

Magyarországon a születéskor várható élettartam ugyan meghaladta a Covid–19 előtti szintet, de 2023-ban még mindig az egyik legalacsonyabb volt az Európai Unióban. A nők 6,5 évvel hosszabb életre számíthatnak, mint a férfiak, azonban egészségben töltött évek tekintetében ez az előny csak körülbelül 2,6 év. A megelőzhető és kezelhető halálozások aránya az egyik legmagasabb Magyarországon az EU-ban, ami az egészségügyi rendszer hatékonysági hiányosságaira utal. Kiemelik, hogy utóbbi tényezők negatívan hatnak a munkaerőpiacra, a termelékenységre és versenyképességre is. 

A jelentésben kitérnek arra is, hogy Magyarországon a munkaképes korúak vagyis a 20–64 év közöttiek között bekövetkező halálesetek aránya a teljes lakosságon belül jóval magasabb az EU-átlagnál, ez pedig tovább súlyosbítja az idősödő társadalom miatt csökkenő munkaerő állomány problémáját. 

A rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt, valamint a szív- és érrendszeri betegségek miatt elvesztett életévek száma is magas az EU többi országához képest. Magyarországon a munkaképes korúak száma évente 0,4 százalékkal csökken, az EU-átlag 0,3 százalékra tehető. 

2022-ben az egy főre jutó egészségügyi kiadások az EU-ban a legalacsonyabbak közé tartoztak, és ezek legnagyobb része több mint harmada (34 százalék) kórházi ellátás miatti kiadás volt.

A magyarok saját zsebből fizetett egészségügyi kiadásai is magasabbak, mint az EU-átlag – a kiadásoknak több mint fele gyógyszerekre megy el. Ezer milliárdot pedig magánrendelőkben hagytak tavaly a magyar betegek.

Magyarország nem fordít elegendő figyelmet a betegségek megelőzésére, szűrővizsgálatokra. 2022-ben a megelőzésre fordított kiadások az összes egészségügyi kiadás 2,9 százalékát tették ki, szemben az EU 5,5 százalékos átlagával.