Az idei költségvetésben plusz 150 milliárd forintot irányoztak elő a kórházak finanszírozására, ez havi 12,5 milliárdos többletforrást jelent. Azonban ezt is csúszva, áprilisban kezdték átutalni az intézményeknek, igaz, akkor januárig visszamenőleg. Eddig mindig utólag dobtak mentőövet az eladósodott kórházaknak, most előre kapnak pluszpénzt. Változóban a finanszírozási logika?

Nem kérdés, hogy ez nagy váltás a korábbi időszakhoz képest: kemény küzdelem árán a szakembereknek végre sikerült meggyőzniük a kormányt, hogy szükség van erre a pluszpénzre, és nem szerencsés mindig utólag kifizetni az adósságokat. Pici üröm az örömben, hogy ennek a 150 milliárdnak nem a teljes összege megy közvetlenül gyógyításra, ebből 47 milliárdot a kórházi koszt feljavítása visz el.

Most már nem napi 1500, hanem 4000 forintból lehet biztosítani egy beteg étkezését.

Szó se róla, erre is nagy szükség volt, de elegánsabb lett volna, ha ezt az összeget külön forrásból állják. A 150 milliárdon belül, hosszú évek után először, 6 százalékkal magasabb összeget lehet dologi kiadásokra fordítani, így valamivel több forrás áll rendelkezésre eszközbeszerzésre, gyógyszerek és kötszerek vásárlására. Ugyanakkor a várólista-ledolgozó programra szánt összeghez nem nyúlt a kormány, ami nem szerencsés. Minden évben nagyjából 5 milliárd forintot fordítanak erre a célra; a Covid előtt 130 százalékos felárat fizettek az elvégzett műtétek után annak érdekében, hogy megfelelő motivációt biztosítsanak a beavatkozások gyorsabb elvégzésére a feltorlódott műtétek körében. A pandémia után azonban a felár összegét 110 százalékra csökkentették, és ez azóta se változott. Tavaly már nem is sikerült az 5 milliárdos keretet felhasználni, a szolgáltatók annyira alacsonynak tartották az ellentételezés mértékét. Érthetetlen, miért nem emelik meg a többletfinanszírozást újra 130 százalékra, megkímélve ezzel a betegeket a magánellátás igénybevételétől. Jelen körülmények között a kormánynak fel kellene vállalnia a magasabb térítési díjat, hogy a gyógyulni vágyók nagyobb számban kaphassanak ellátást az állami kórházakban.
 

Az év végére 80 milliárd forint úgynevezett tolerálható adósságszintet érhetnek el a kórházak. Mit jelent ez pontosan, és miért ennyit?

A kórházi finanszírozási rendszer meglehetősen bonyolult, de az a lényeg, hogy az állam annak alapján fizet a különböző beavatkozásokért, ellátásokért, amennyibe azok országos átlagban kerülnek. Ebből következően vannak kórházak, amelyek annyi pénzt kapnak, amennyiből kijön az ellátás ára, míg más intézmények, amelyek – például infrastrukturális feltételek miatt – nem képesek az átlagos áron kihozni az ellátást, a szükségesnél kevesebbet. Ez sok esetben az intézménytől független tényezők miatt áll elő, így ezeken a helyeken borítékolhatóan megjelenik az adósság. Többségében ezeket a többletköltségeket számolták el a tolerálható adósságban. Erre a célra 80 milliárdos emelést már eleve beterveztek a következő évi költségvetésbe, azt remélve, hogy ezzel jövőre már nullához közelít az intézmények adóssága. Én kétlem, hogy így lenne.

Igen, május végére 46,7 milliárd forint adósságot halmoztak fel a kórházak, ami időarányosan valamivel rosszabb adat a vártnál. Mekkora adóssággal számol az év végére?

Egy júniusi konferencián a szakértők nagyjából 100 milliárd forint körüli összegre saccolták az év végén várható tartozásállományt. Jelen finanszírozási helyzetben csak úgy lehet nulla a kórházi adósság, hogy nem látják el a betegeket. Egyes szakértők szerint az infláció okozta költségnövekedés meggyőzheti a kormányt arról, hogy a tolerálható adósság ne 80, hanem 100 milliárd forint legyen, és később kiegészítsék a jövő évi költségvetést plusz 20 milliárddal. Azt se felejtsük el, hogy az orvosi béremelés harmadik lépése két évvel ezelőtt történt, és az emelések jelentős hányadát az utóbbi évek áremelkedései már elinflálták, tehát lassan aktuális lenne az orvosi bérek újabb rendezése. De még ennél is indokoltabb lenne a szakdolgozók keresetének célzott növelése, hiszen a nővérek hiánya sok helyütt erőteljesebb probléma, mint a doktoroké. Ha nincs elég nővér, az azt jelenti, hogy nem fizet eleget az állam és/vagy nem megfelelőek a munkakörülmények; szerintem egyszerre igaz mindkét állítás.

hvg360

A dologi kiadásokra szánt forrás 6 százalékos emelése mire elég? Lehet beszélni bármelyik területen az ellátás színvonalának növekedéséről? Mit éreznek meg ebből a betegek?

Annyi biztosan kijelenthető, hogy kisebb lesz az eladósodás. Ami a különböző ellátási területeket illeti, a sebészeteken érdemi javulás jöhet a gyógyítás folyamatában, mert nagyobb forrás jut az operáláshoz szükséges olyan technikai eszközökre, mint például a varrógépek, s így az orvosok gyorsabban befejezhetik a műtéteket, egyúttal a szövődmények kockázata is csökken. Mivel a finanszírozás belső arányain is változtattak, javulás várható például a pszichiátriákon is, ahol 20 százalékkal emelték meg a díjtételeket. De ez mind nem elég. A technológia gyorsan fejlődik, a mesterséges intelligencia és a digitalizáció alkalmazása pedig nem olcsó műfaj. Emellett idősödő társadalomban élünk, és ez egyre nagyobb terhet ró az egészségügyre, így a betegellátás költségei is tovább nőnek – nem csak Magyarországon.

A kormányzat szerint ha több pénzt adnának, azt felelőtlenül költenék el a kórházak. Miért ez a nagy bizalmatlanság?

A kormány csakugyan azt mondja, hogy nem szívesen adna az év elején forrást a működtetésre. Messziről ránézve az egészségügyre meg is lehet érteni ezt az álláspontot, de ezért kell közelről is megszemlélni a kialakult helyzetet. Nincsenek szakmai elvárások megfogalmazva a szolgáltatók irányába, a megítélést csak gazdasági szempontok uralják, ez pedig meglehetősen egyoldalú véleményalkotást jelent. Nem szabad elfelejteni, hogy a kormány nagyon keveset költ az ágazatra, pedig az ország gazdasági helyzete nem indokolja, hogy ennyire szűkmarkúan bánjon az egészségüggyel.

Régiós szinten is nagyon le vagyunk maradva az egészségügyre fordított GDP-arányos költésben.

Az állandó kórházi adósságokból azt a téves következtetést vonja le a kormány, hogy nem jól gazdálkodnak az intézmények, pedig csak egyszerűen nem elég az a pénz, amit az egészségügyre fordítunk. Szó se róla, vannak még így is hatékonysági tartalékok, de a jelen körülmények nem teszik lehetővé, hogy ezek felszínre kerüljenek. A teljes rendszer működését új alapokra kell helyezni.
 

De a pénz nem minden, a centralizált kórházi struktúrát is sokan kritizálják.

A kórházak államosításával és egy kézből történő irányításával nagyon leszűkült az igazgatók mozgástere azzal kapcsolatban, hogyan vezessék az intézményüket, hogyan gazdálkodjanak. A kormányzat azt feltételezi, hogy minél erőteljesebben központosítja a döntéshozatalt, annál átláthatóbbá, hatékonyabbá és olcsóbbá válik a rendszer. Ez a feltételezés eddig nem igazolódott. Egy túlközpontosított egészségügy a lehetetlen küldetés kategóriájába sorolható.

Emellett azt is lehet látni, hogy a kórházi ellátórendszer térségi eloszlása nem megfelelő: több intézmény van, mint amennyire szükség lenne. Az ágykihasználtság 50-60 százalék körül mozog. Elméletben lenne arra lehetőség, hogy összébb húzzák az ellátórendszert, de csak akkor lehetne ezt megtenni, ha a betegek gond nélkül hozzáférhetnének a kórházon kívüli egészségügyi szolgáltatásokhoz. A járóbeteg-szakrendelők és a kórházak azt mondják, hogy a háziorvosok nem csinálnak semmit, a háziorvosok pedig azt állítják, hogy a betegek nem férnek hozzá a szakrendelésekhez, ezért nem lehet őket rendesen kivizsgálni. Mindenki másra mutogat, a beteg pedig elveszetten kóborol az ellátórendszerben, és ha van pénze, magánba megy. Egyszerűen másik működési módra kell átállni, mert ami van, az roppant kevéssé eredményes. A kormánynak észre kell vennie, hogy az utóbbi években nem lett kiszámíthatóbb a rendszer, és a betegek hozzáférése se lett jobb.

De ezt soha nem fogja kimondani a kormány. Most éppen arról indítottak plakátkampányt, hogy 2 milliós átlagbére van egy orvosnak, miközben a Magyar Orvosi Kamara ezt cáfolja. Látszik, hogy nemsokára választások lesznek.

Sokszor elmondtam, hogy hiba volt annak idején egységesen megemelni az orvosok bérét, és nem differenciáltan: a szakmák, valamint a leterheltség szerint. Ma már talán a kamara is egyetért azzal, hogy az eddiginél jobban kell a béreket differenciálni, és újfajta ösztönzőket kell üzemeltetni a teljesítmény növelése és a minőségi betegellátás érdekében.

Bárki lesz is kormányon, azzal kell kezdenie, hogy szembenéz a helyzettel: mi az, ami nem működik? Kínálat van bőven. De azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ebben az időszakban a technológiai fejlődés tekintetében komoly változások is történtek, például több helyütt bevezették a robotikát a közellátó rendszerben, a CT- és MRI-ellátottság magasabb szintre ért, most már a digitálisröntgen-ellátottság is rendben van. Előrelépést jelent az EESZT működése és vele együtt az állampolgárok számára biztosított Egészségablak applikáció is. Ez javítja a digitális szolgáltatások igénybevételének lehetőségét a gyógyulni vágyók körében, gondoljunk csak az elektronikus receptre, az e-beutalóra vagy a járóbeteg-szakrendelésekre történő online bejelentkezésekre. Ezeket az újdonságokat tovább kell vinni, tovább kell fejleszteni a következő időszakban is.