Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Drasztikusan romlik a helyzet, a betegek isszák meg a spórolás levét

Az idei év végére szakértői becslések szerint 100 milliárd forint tartozást halmozhatnak fel a kórházak. Rádai Tamás, az ETOSZ igazgatója úgy véli, akkor lesz változás, ha nagyobb prioritást kap az egészségügy. Rásky László, az OSZ főtitkára pedig még év vége előtti adósságrendezést sürget.
További részletek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: medicalonline, 2025.december 3. - Tarcza Orsolya
Az orvosok 90 százaléka a paraszolvencia kivezetését követően is lát olyan orvosoligarchákat, akiknek túlzott hatalma és befolyása torzítja az ellátórendszer működését, mert – sokszor legalizálva – csatornázzák a betegutakat a magán- és közellátás között – hangzott el a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) XXIV. Menedzsment és leadership konferenciáján kedden.

Az orvosok egyetértenek azzal, hogy társadalmilag igazságtalan helyzet alakul ki Magyarországon a magán- és közellátás együttélésében – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) még zajló felméréséből, amelybe Álmos Péter elnök engedett bepillantást a budapesti rendezvény kerekasztal beszélgetésében. – Az orvosoligarchák autoriter magatartása káros hatással van az egészségügy működésére, mert aktívan – és sok esetben legalizálva – csatornázzák a betegutakat a privát szektor irányába. Bár a paraszolvenciát kivezették, de a rendszerváltás mégsem történt meg az egészségügyben – mondta az elnök, aki szerint ezek a mechanizmusok mindaddig működnek, amíg vannak olyan szereplők, akiknek ez az érdeke.

Az orvosi jövedelmek restaurációja zajlik, és ennek a változásnak a tünetei mutatkoznak meg a betegellátásban – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán, a Debreceni Egyetem egészségügyi kancellár-helyettese a kerekasztal beszélgetést megelőző előadásában. A „dual practice” térnyerését – azaz amikor az orvos az állami munkahelye mellet a magánszférában is dolgozik –, a paraszolvencia kivezetése nyomán gyorsan terjed, és tovább rontja a lakosság egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos, általános megélését. A hosszú várólisták, várakozási idők és orvoshiány miatt a betegek inkább a privát szférában keresnek megoldásokat – belépve ezzel egy ördögi körbe.

Amíg ez a szituáció fennáll, nehéz lesz tisztán látni – vélte a szakmai diskurzus során a volt államtitkár, aki arról is beszélt, a pácienseket nem az érdekli, milyen munka folyik a kórházakban, vagy mivel varrnak az orvosok, sokkal inkább a bánásmód, amivel szembesül az ellátás során.

A szolgálati jogviszony bevezetése után céltáblává váltak az orvosok, rajtuk kérik számon a betegek, hogy miért nem úgy működik az egészségügy, ahogyan elvárják – tette szóvá Álmos Péter, aki szerint még mindig az orvostársadalom szűk kisebbsége okozza a problémák nagy részét. Miközben a munkahelyeken a „kisorvosokat” vegzálják, és az „ujgurok megfigyelőrendszereit eresztik rá”, a „nagyok” szabadon működhetnek. Úgy vélte, a kötelező kamarai tagság visszaállítása és az etikai rendszer visszaszolgáltatása lehetővé tenné, hogy a hivatásrendnek abszolút szerep jusson a helyzet rendezésében.

Hiába szórjuk a csillámport, a rendszer egészhez kell hozzányúlni, a sok apró beavatkozás, a szimptómakezelés nem visz előre – vélte Újlaky Ákos, a Boston Consulting Group partnere. – Az állami többletköltés ellenére romlik az ellátás minősége és hozzáférhetősége, amit leginkább az infláció okoz. A közellátásban leginkább betegútszervezési problémák vannak, ebben  képtelen felvenni a versenyt a magánszférával – foglalta össze a szakértő, hozzátéve azt is, el kell dönteni, kinek mi a szerepe és feladata az állami és a privát rendszerekben, ki utasít és ki kéri számon, hogy mi történik az ellátás során.   

A manuális szakmákban az orvosok 20 százaléka végzi a műtétek 80 százalékát – de akkor ki az, aki semmit nem dolgozik? – tette fel a kérdést Újlaky Ákos, aki szerint, ha igaz ez a statisztika, akkor a sebészek 80 százalékára nincs szüksége a rendszernek. – Bár ez a megállapítás túlzó lehet, de a nyilvántartásokban szereplő 34 ezer orvos egészen biztosan nincs jelen a betegágyak mellett, és lehet, hogy kevesebb is elég lenne egy megfelelő betegirányítási modell kidolgozásával és felállításával, ami hatósági feladat.

Az excel táblázatok néha nem a valóságot mutatják. – Az orvostudomány robbanásszerű fejlődése több orvost kíván, hiszen mára olyan gyógyító eljárások nyertek teret, amelyekről tíz évvel ezelőtt még nem is hallottunk – replikázott Álmos Péter, megjegyezve azt is, hogy a szakdolgozók mellett az ellátás hátterét biztosító műszaki és adminisztrációs területen dolgozók hiánya a legégetőbb, a rendszer „javítása” nélkülük sem működhet.

A pénz adja magát és fontos tényező, de sokkal meghatározóbb a kiszámíthatóság, az inflációkövető bérezés – válaszolt a MOK elnöke Ónodi-Szűcs Zoltán felvetésére, ami szerint, ha az orvos egy forinttal is többet keres a magánrendelőben, mint az állami kórházban, akkor oda fog menni dolgozni. –  Ma a kiszámíthatatlanság a meghatározó tényező a rendszerben, az orvosok pedig a mostaninál sokkal tágabb kontextust akarnak látni. Egy világosabb állami egészségügyi irányítási koncepciót, a kirendelések eltörlését. Szükségük van egy „plusz lábra” nemcsak anyagilag, hanem egzisztenciálisan is – mondta Álmos Péter.

Ahol eddig jártunk, nem kellene tovább menni, mert ez az út nem visz sehová, másikra kell lépni – zárta a kerekasztal beszélgetést a moderátor szerepében Sinkó Eszter, a MEMT elnökhelyettese.