Az elmúlt négy évben az állami egészségügyben egymásra rakódtak a strukturális problémák: nőtt a várólisták hossza, egyre több háziorvosi praxis maradt üresen, miközben az ápolóhiány és az elöregedett infrastruktúra tovább rontotta a betegellátás színvonalát.

2022 és 2026 között a magyar állami egészségügyi rendszer több fronton is a válság jeleit mutatta – miközben a kormány kommunikációja sokszor reformokról, kapacitásbővítésről és erősebb alapellátásról beszélt, a valóságban strukturális gondok maradtak fenn vagy súlyosbodtak.

A közfinanszírozott ellátórendszerben a szakemberhiány, a várólisták növekedése, a háziorvosi praxisok elnéptelenedése, a kórházi adósságok halmozódása és a finanszírozási torzulások egymást erősítve rontották a betegek ellátáshoz való hozzáférését és az ellátás minőségét. Emellett GDP arányosan is egyre kevesebbet költünk egészségügyre. Az uniós átlag 10 százalék, nálunk most az összes egészségügyi kiadás 6,4 százalék. Az orvosbérek elinflálódtak, az ápolói fizetés is alacsony maradt.

A magánegészségügy térnyerése jellemző volt, mert a betegek az állami szakrendelőkben, vagy a kórházakban nem tudták kivárni a sorukat, ezért sokszor magánszolgáltatókhoz fordultak. Évente a betegek a Magyar Orvosi Kamara (MOK) adatai szerint akár ezer milliárd forintot is hagynak a fizetős egészségügyben. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 44,5 ezer elkerülhető haláleset volt 2023-ban, amiből 28,3 ezer megelőzhető, 16,2 ezer pedig kezelhető lett volna. A daganatos betegségekben továbbra is listavezetők vagyunk az Európai Unió tagállamaiban.

Várólisták: a betegek türelme fogytán

A járó- és fekvőbeteg-ellátások terén a várakozási idők és a várólisták hossza folyamatosan nőtt az elmúlt években.

2022-ben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint a várólisták – különösen a nagy műtéti beavatkozásoknál – drámai mértékben emelkedtek, és 2025 végére az ortopédiai várólisták száma 27 ezerről 32 ezerre nőtt.

A térd- és csípőprotézis-műtétek esetében több hónapos, sőt helyenként akár években mérhető várakozási idők is előfordultak, ami a betegek szubjektív elégedettségét és az ellátáshoz való hozzáférést tovább rontotta. Idén áprilisban a három leghosszabb várólistán összesen 33 663 beteg várakozott csípő- vagy térdprotézis-műtétre, illetve szürkehályog miatt szemműtétre.

Praxisgondok: a frontvonal széthullása

A háziorvosi ellátás az alapellátás gerincét képezi, ám ez a szegmens vált az elmúlt évek egyik legsérülékenyebb részévé. 2025-re már több mint 1005 háziorvosi praxis maradt betöltetlen országszerte, 2026-ra már 1021 rendelőben nem volt háziorvos. Ez azt jelenti, hogy több mint ezer településen a lakosok nem jutnak rendszeres, állandó alapellátáshoz. A praxisok üresedése mögött egyrészt az áll, hogy sok háziorvos eléri a nyugdíjkorhatárt vagy átmegy magánellátásba, másrészt pedig az, hogy a fiatal generációk számára az alapellátás kevésbé vonzó karrierút: alacsonyabb jövedelmek, nagy betegterhelés és növekvő adminisztratív teher jellemzi ezt a szektort.

Bár a 2010-hez képest csökkent azoknak a magyar orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek engedélyt, 2022-ben 422 kérvényt adtak be, 2024-ben pedig 400-at.

Bérek és ösztönzők: emelkedés nominálisan, visszaesés reálértékben

2022 és 2026 között a kormány többször is hangsúlyozta, hogy az orvosi bérek rendezésével kívánja az egészségügyben dolgozó szakembereket megtartani.

Valóban, a korábbi bérrendezések eredményeként az állami orvosi alapbérek nominálisan jelentősen emelkedtek – például a 10 éves tapasztalattal rendelkező szakorvosok bruttó bére 1,2–1,3 millió forintot ért el 2024-ben.

Ugyanakkor az adatok szerint 2025-ben és 2026-ban nem történt további béremelés, ami az infláció hatására reálbér-csökkenést eredményezett, így gyakorlatban az orvosok jövedelme nem növekedett érdemben az elmúlt két évben. A szakápolók között pedig sztrájkhangulat van, mert úgy érzik, hogy nem ismerik el a munkájukat méltóképpen, a béremelés az ápolók esetében is az elmúlt két évben elmaradt.

Ápolóhiány: a rendszer „lábra állásához” nincs elég kéz

A szakdolgozók, különösen az ápolók helyzete kritikus szintre csökkent. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán szerint Magyarországon több mint 40 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból. Míg 2019-ben ezer lakosra 6,2 ápoló jutott, addig 2024-ben csupán 5,3, ami jóval az uniós átlag alatt van. Borzasztó állapotban a kórházak A 2022–2026 közötti időszakban nemcsak az orvos- és ápolóhiány volt gond, hanem az intézmények infrastruktúrája is elöregedett, elavult. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) vezetője 2024-ben arról számolt be, hogy folyamatosan esnek ki a csontvázak a szekrényekből.

Csak példaként említette a János kórház esetét, ahol 2023 novemberében 51 épületből 13-ban nem volt fűtés. A kórházakban országszerte 1600 lift üzemel, amiből több mint 200 nem működött. Rákövetkező nyáron, 2024-ben pedig több kórház műtőjében nem üzemeltek a klímaberendezések. A képalkotó diagnosztikai ellátás államosításának következménye, hogy a betegek szerint tovább nőtt a várakozási idő CT- és MR-vizsgálatokra. Egyes helyeken 4–12 hónapot kell várni, a hivatalos számokat nem tudni, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) nem közöl átfogó adatokat a várólisták hosszáról. Az adatok eltitkolása, a problémák elodázása jellemző volt az elmúlt négy évben az egészségügyi kormányzat részéről. A kórházak helyzetét tovább nehezítette, hogy bizonyos osztályok működését ideiglenesen vagy tartósan leállították, mert nem volt elég személyzet vagy megfelelő szakmai vezetés. Ez a jelenség különösen súlyos volt a vidéki intézményekben, ahol a demográfiai elöregedés és a fiatal szakemberek elvándorlása együtt okozta a szolgáltatások leépülését.

Pszichiátriai ellátás: fehér folt a rendszerben

Noha részletes nemzetközi statisztikák ritkán jelennek meg, számos szakmai és civil szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a pszichiátria ellátása különösen nehéz helyzetbe került. A pszichiátriai szakrendelések és osztályok száma csökkent, a várakozási idők hosszúak, és a betegek számára elérhető közfinanszírozott ellátás sokszor hiányos vagy fragmentált. Ez a probléma egyrészt a szakemberhiánnyal függ össze – kevesebb pszichiáter és pszichológus marad a közellátásban –, másrészt a stigmatizációval és az alacsony prioritással, amit ez a terület a kormányzati egészségpolitika keretében kapott.

Nem épült meg a szuperkórház, de lett Egészségablak

A szuperkórház projektet az Orbán-kormány 2023-ban halasztotta el, és sorolta át „elhalasztott beruházások” közé. Elindult az Egészségablak applikáció, és a 1812-es telefonszámon is lehet már időpontot foglalni. Már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjében fel lehet keresni a szakorvosokat, persze csak akkor, ha van szabad hely. Közben az OECD szerint Magyarországon 2020–2023 között az EU-átlaghoz képest hosszabb volt az új gyógyszerek befogadási ideje: körülbelül 636 nap, ami nagyjából 10 százalékkal elmaradt az EU-átlagtól. A gyógyszerbefogadási folyamatok strukturális és időbeli korlátokba ütköztek, ami lassította az innovatív terápiák gyors hazai támogatását és tényleges hozzáférését a betegek számára.

Takács Péter és a politikai narratíva

Az egészségügyi döntéshozatal politikai dimenziói sem maradtak észrevétlenek. Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár több nyilvános beszédében és rendezvényen is azt hangsúlyozta, hogy a kormány célja a várólisták csökkentése, az ellátórendszer stabilizálása és az orvosok megtartása. Ugyanakkor a gyakorlatban ezek a célok nem mindig tükröződtek a tényleges eredményekben, és az államtitkár szerepe egyre inkább politikai kommunikációs üzenetekre korlátozódott, miközben a rendszer strukturális problémái maradtak vagy súlyosbodtak.

Pintér Sándor 2024 év végére beletanult az egészségügybe

A Magyar Kórházszövetség 2024-es konferenciáján szólalt meg Pintér Sándor belügyminiszter és felvázolta a magyar egészségügy helyzetét, amit a szakmai szervezetek többsége kritikusan értékelt. A kórházigazgatók, menedzserek és szakmai háttérintézmények képviselői rámutattak: hiába növekedtek az anyagi források egyes területeken, a szervezeti struktúra, a humánerőforrás-hiány és a centralizációs döntések miatt az ellátás hatékonysága és minősége romlott.

Igazándiból 2022–2026 között a magyar egészségügy nem talált ki a mély válságból: bár néhány részterületen – például bérkérdésekben – történtek formális intézkedések, ezek nem eredményeztek átfogó, fenntartható javulást.

A várólisták növekedtek, a háziorvosi praxisok üresedtek, a szakemberhiány – különösen az ápolói területen – kritikus szintre emelkedett, és a pszichiátriai ellátás továbbra is a rendszer perifériáján maradt. Az intézményi háttér sem vált működőképesebbé: a kórházak fizikai állapota, szervezettsége és diagnosztikai kapacitása nem felel meg a társadalom elvárásainak, és a politikai narratívák gyakran elváltak a valódi egészségügyi teljesítménytől.