Személyes kudarcként élte meg, hogy az ország egyik vezető gyermekkórházának irányítójaként sem sikerült elérnie, a gyermekegészségügy prioritás legyen a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány számára – erről is beszélt a HVG-nek a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János szerint sok más területen is elsikkadtak a szakmai érvek, „az elmúlt két kormányzati ciklusban a nagy szabályozási kérdésekben áttörő eredményeket nem sikerült elérni”. Szóba került a Fidesz-közelisége, az új kormány egészségügyi programja, és a fia, aki a Tisza egyik frakcióvezető-helyettese, de az is, hogy végül ő vagy Takács Péter exállamtitkár alapította közös DPK-jukat.

„Ha visszatekintek az elmúlt bő évtizedre, nem nevezném teljes kudarcnak. Voltak pillanatok, amikor lehetett javaslatokat tenni, a rossz döntéseket korrigálni, vagy azokat még az előkészítő fázisban meggátolni” – mondta 2024-ben. Mondana néhány példát?

Nagy érdemnek tartom, hogy 2011-ben elkészült a Semmelweis Terv, ami egy konszenzusos egészségpolitikát fogalmazott meg, és úgy tűnik egyelőre, hogy több eleméhez a következő kormányzat is vissza fog nyúlni. A terv végül nem úgy valósult meg, ahogyan azt szerettük volna, az abban megfogalmazott irányoktól eltérő folyamatok is megindultak. Születtek jó és rossz döntések, illetve olyanok is, amelyek mögött jó szándék állt, de rosszul sültek el. Sajnos nem került a terveknek megfelelően elég forrás az egészségügyhöz, a napi működésre szánt alacsony összegek eleve determinálták az ágazat helyzetét. A kórházak államosítása pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, túlságosan centralizált lett a rendszer, az igazgatói jogköröket meg kellett volna hagyni. A paraszolvencia kivezetése nagy siker volt, ahogyan az orvosbéremelés is, más kérdés, hogy az nem optimálisan történt meg, mert a béremelésbe nem építettek bele teljesítményelemet. Az pedig, hogy az orvosi és ápolói bértáblát nem sikerült időben harmonikusan rendezni, a belső békét is rontotta. Az ápolói bérrendezés is siker, de a mértéke nem volt elég a hivatás jelentőségéhez mérve.

Akkor a jelek szerint túl sokszor azért nem hallgatott a szakmára az Orbán-kormány.

Volt példa erre is, arra is.

A tárgyalókészség többnyire megmaradt, a fogadókészség változó volt.

2016–17-ben akartak egy szigorú kancelláriarendszert, ami akkor az intézményi autonómiát nagyon jelentősen csökkentette volna, ezt végül a Kórházszövetség kritikája miatt vetették el. Akkor egy rossz irányt sikerült kivédeni. A Kórházszövetség szerepe benne volt abban is, hogy a szűkös erőforrások ellenére a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az utóbbi időben a valós értékhez sokkal közelebb álló módon finanszírozta a különböző ellátásokat. De kétségtelen, az elmúlt két kormányzati ciklusban a nagy szabályozási kérdésekben áttörő eredményeket nem sikerült elérni. És hogy egy saját kudarcról is beszámoljak:

 gyermekgyógyász is vagyok, a Bethesda pedig az ország egyik vezető gyermekkórháza, mégsem sikerült elérnem, hogy a gyermekegészségügy prioritás legyen, vagy hogy a Bethesda új épületszárnyának beruházása megkapja a szükséges forrást. Ezeket nem tartottam következetesnek egy egyébként családbarát kormánytól.

2003 óta vezeti a Bethesdát, amelynek a fenntartója nem az Országos Kórházi Főigazgatóság, hanem a Református Egyház, így az ön igazgatói jogkörei nem szűkültek le az évek során, míg számos kollégája nemhogy gazdasági igazgatót nem nevezhet ki, de arra sincs ráhatása, hogy milyen gyorsan cseréljenek ki egy villanyégőt. Említette, hogy nem értett egyet a jogkörök elvonásával. Jelezte ezt az ágazatvezetés felé?

Az igazgatók helyzetét sokszor szóvá tettük, de ebben nem születtek átütő eredmények.

Pedig nem állt távol a kormánypártoktól. 2011–2014 között a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz–KDNP képviselője volt. Tavaly pedig ön alapította meg az Egészséges Nemzetért Digitális Polgári Kört. Milyen munka zajlott ebben a DPK-ban?

Ezt nem én alapítottam, hanem Takács Péter leköszönő egészségügyi államtitkár.

Takács Péter akkori bejelentésében úgy fogalmazott, hogy ön alapította.

Ezt ő alapította és megkeresett, hogy vegyek benne részt, mert szeretne olyan embereket megjeleníteni, akik fajsúlyosak az egészségügy területén és az egészségügy értékeit képviselik. Azt vállaltam, hogy továbbra is népszerűsítem az egészségfejlesztés, egészségértés témáit, különös tekintettel a kórházi pozitív kommunikációra. Ami pedig a fővárosi közgyűlésben végzett munkámat illeti: a 2010-es évek elején Szócska Miklós akkori egészségügyért felelős államtitkár kabinetjében dolgoztam, a Semmelweis Terv kidolgozásában is részt vettem, és ő Tarlós István főpolgármester úrral egyetértésben fontosnak tartotta, hogy a tervben megjelenő gondolkodás a fővárosi átalakulásban is ott legyen. Egészségügyi szakértőként voltam a fővárosi frakció tagja, az egészségügyi bizottságot vezettem a szocialista és a jobbikos alelnökökkel közösen, remek harmonikus munkamegosztásban.

Miközben ön a Fideszhez áll közelebb, a fia, Velkey György László a Tisza Párt egyik frakcióvezető-helyettese. A sajtóban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy eltérő politikai nézeteik feszültséget okoztak családon belül. A fia a HVG-nek korábban úgy fogalmazott, hogy biztos benne, ön a választások éjszakáján gratulálni fog neki. Így volt?

Természetes, hogy gratuláltam neki. Kétségtelenül váratlanul ért, amikor és ahogy a fiam új szerepkörét bejelentette a párt. A családi béke töretlen maradt, és mi hamar kialakítottuk a szakmai munkánkhoz és a szerepeinkhez igazodó együttműködést. Azóta is remek viszonyban vagyunk, örülök a sikerének, rátermett, képzett, szorgalmas, elkötelezett ember, aki még sok jót tehet.

Valójában a világlátásunk és a közélettel kapcsolatos konkrét kérdésekben a véleményünk, úgy észlelem, hogy nagyon közel van egymáshoz. Igyekszünk talán mindketten úgy alkotni a magunk területén, hogy nem vérre menő harcosai vagyunk valami politikai missziónak, hanem megoldásokat keresünk problémákra, és ehhez társakat találunk, ott, ahol tudunk, ahová tartozunk.

Hogyan fogadta a Tisza győzelmét és ismeri-e Hegedűs Zsoltot, leendő egészségügyi minisztert?

A meghirdetett elvekben nagyon sok olyan elem van, amit örömmel fogadok, és az is biztos, hogy most egy nagy lehetőség nyílhat ki. Hatalmas áttörés lesz, hogyha valóban jelentősen több forrás jut majd az állami költségvetésből az egészségügy területére. Az is üdvözlendő, hogy az egészségügy újra minisztériumi szintre emelkedik. Nagy örömöt fog okozni az is, ha általános kormányzati elvként az emberek egészsége a jogszabályalkotás kiemelt kérdése lesz minden ágazat törvénykezésében. Hegedűs Zsoltot ismerem, világos a jó szándéka és az elszántsága, értettük egymás szavát a beszélgetésünkkor. Eljöhet most az az idő, hogy ami jó, megtartjuk, ami pedig hiányos, azt hozzátesszük az ágazathoz.

Lesz mit újragondolni, hiszen az ágazat ezer sebből vérzik. Sokan bírálják például a túlzott centralizációt. Korábban ön a kórházak államosításának híve volt. Ma is jó ötletnek tartja ezt?

A kórházak államosítása szerintem szükséges lépés volt, mert az önkormányzati háttér egyenetlen és nehezen koordinálható volt az egymástól eltérő, sokféle érdekű helyhatósággal.

Örültem a szakmaibb irányításnak, az más kérdés, hogy ez végül túlcentralizált lett. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az önkormányzatok társadalmi bázisa és helyi erőforrásai hiányoznak most a rendszerből.

Szerintem lehetett volna ezt sokkal jobban csinálni, nem az állami fenntartás elvével van a baj. Összességében tehát nem tartom a kórházak államosítását sikersztorinak, de most sem mondom, hogy az önkormányzati rendszer jobb lenne.

Azt, hogy mi a jobb, mi a rosszabb szinte lehetetlen látni olyan kevés a nyilvános, hiteles adat az ágazatról. Még azt sem lehet tudni, hogy egyes kórházakban miként végzik a dolgukat. Támogatja például azt, hogy a jövőben hozzáférhető legyen a kórházi fertőzések aránya vagy az újraoperálások száma?

Sokkal erősebb transzparenciára van szükség, de világosan látni kell, hogy ezek olyan adatok, amelyeket értelmezni kell tudni.

Az a baj ezzel – és nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen ütemben lehet ebben előre haladni – hogy még nem alakulhatott ki az a társadalmi kultúra, amelyben szakmai adatokat a szélesebb népesség árnyaltan tudná értelmezni. Az a világ, ahonnan az új miniszterünk is jön, ebben sokkal előrébb jár. Az Egyesült Királyságban az adatok régen hozzáférhetőek és értelmezhetőek. Itthon komoly szakértői háttértevékenység kell ahhoz, hogy ne nyers adatok kerüljenek ki, hanem megfelelően interpretált, értelmezett, érthető számsorok.

Visszatérő kérdés: kell annyi kórház, mint amennyi most van?

A Semmelweis Terv világosan megfogalmazta, hogy a kórházi hálózatnak térségi modell alapján kellene működnie. Kórházbezárásokról nem volt, nem is lehet szó, de arról igen, hogy bizonyos ellátások csak a nyolc térségi központban legyenek elérhetőek, mások pedig a megyei vagy területi alközpontokban. Vannak olyan szakterületek is, amelyeknél országosan elég lenne 1-1 központ, hogy a mi példánkkal éljek, gyermekégés centrumból elég egy az országban. A kisebb intézményekben maradnia kell néhány alapszakmának, sürgősségi osztálynak és krónikus ellátásnak, és minél szélesebb körű járóbeteg ellátást kell oda szervezni, hogy ne kelljen mindennel távolba utazni a betegeknek.

Sajnos az adminisztratív gondolkodás ezt a tervet háttérbe szorította. Megyei központú egészségszervezés lett végül alárendelt városi kórházakkal. Ez nem szerencsés, mert a megyék nagyon különböző méretűek és adottságúak. Egész más működésű az egészségügy tekintetében például Baranya megye a pécsi egyetemi központtal, mint Nógrád megye, ahol sokkal kevesebb ember él, és sokkal kisebb lehetőségekkel bíró kórházak vannak. Az az igazság, hogy az orvosok motivációhiányát is látom abban, hogy ez feladatmegosztás nem valósult meg. Sok szakág nem érhető el a kisebb kórházakban, időnként egész megyék súlyos hiányoktól szenvednek. A speciális szakorvosoknak a nagyobb központokból a szükségletekhez igazított időszakonként egy-egy térség kisebb egészségügyi intézményeiben is rendelniük kellene. Vannak szép kivételek is persze, büszke vagyok arra, hogy a mi orvosaink Esztergomtól Balassagyarmatig jó pár helyen rendelnek.

Nem leszek népszerű ezzel, de szülészetre sincsen szükség minden kórházban, erről talán érdemes külön beszélni.

Általában közfelháborodás követ olyan híreket, amelyek arról szólnak, hogy valamelyik vidéki kórházban nem lehet szülni hétvégén, mert nincs elég szakember. Ezeket az osztályokat be kellene zárni?

Gondoljuk végig, hogy mit jelent, amikor a polgármesterek vagy a lakosok azért küzdenek, hogy a városukban legyen szülészet. A kis szülészeteken, a városi kórházak nagy részében évente 300 alatti szülésszám van. Ez azt jelenti, hogy 1-2 naponta van átlagosan egy szülés. Ehhez kellene biztosítani azt a hatalmas erőforrást, ami minden komplikációt is el tud látni. Vagyis emiatt folyamatos ügyeletet adni tudó munkatársi kört kell fenntartani szülészorvosból, újszülött gyógyászból, műtősből, szülésznőből, neonatológus asszisztensből, sebészből, aneszteziológus orvosból és asszisztensből, csak hogy a legfontosabbakat emeljem ki. Mindegyik szakemberből kell legalább 7 kellene ahhoz, hogy egy-egy hónapban mindenkire maximum 4-5  ügyelet jusson. És ez a szám már önként vállalt pluszmunkát is feltételez. Ez így fenntarthatatlan, ennyi szakember nincs és nem is lehet az országban. Ráadásul ilyen szülésszámok mellett nincsen elég esetszámuk sem ahhoz, hogy elég tapasztalatot gyűjtsenek a szövődmények gyors ellátásához.

A nemzetközi javaslatok szerint olyan szülészetet nem szabad működtetni, ahol 1000 szülésnél kevesebbet végeznek évente. Ettől nagyon messze vannak a kis kórházak szülésszámai.

A Semmelweis Tervben a vállalható átmenet miatt a szülészeteknél a nemzetközi ajánlást felére, 500-ra módosítottuk, ami jelentős kompromisszum, de ismétlem, sok szülészet ezt az arányt sem éri el.

Sokszor mondta, hogy az egészségügy legkritikusabb kérdése az ápolók hiánya. Takács Péter tavaly ősszel úgy fogalmazott, szakítani kell azzal a kommunikációval, ami a szakdolgozói hiányért az alacsony béreket okolja, szerinte a Z generációnak más a munkához való viszonya, hamarabb kiégnek, többet stresszelnek. Osztja ezt a véleményt?

Nagy kihívás előtt áll ez a hivatás, a megoldásokhoz több pénzre és sokrétű társadalmi támogatásra van szükség. Aképzés területén is sok a tennivaló. Vannak sikerrel kecsegtető helyi megoldások. Mi is megtesszük, amit tudunk: egyházunk kórházának és egyetemének összefogásával elindítottuk a diplomás ápoló képzést a Károli Egyetemen, ahonnan már harmadik éve jönnek ki egyre nagyobb számban a jól képzett nővérek. Megtaláltuk azokat a fiatalokat, akik szívesen vállalják ezt az élethivatást.

Jogosnak gondolta, amikor néhány évvel ezelőtt a kormány jelentősen megnyirbálta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit? Többek között elvették tőlük a kötelező kamarai tagságot, illetve az etikai eljárások lefolytatásának jogát is.

Megítélésem szerint a MOK működése az ezredforduló óta túlságosan átpolitizált. A Gógl Árpád vezette orvoskamara ethoszát sírom vissza. Nem véletlen, hogy két politikai kormányzat is elvette tőlük a kötelező tagságot, még ha mindkettő durva politikai válasz is volt. (2007-ben először a Gyurcsány-kormány vette el a MOK kötelező kamarai tagságát az akkori egészségügyi reformok körüli viták után, ezt végül 2011-ben az Orbán-kormány állította vissza, de 2023-ban szintén az Orbán-kormány ugyancsak szakmai konfliktusok után újra elvette – a szerk.) A MOK-ban nagyon sok jó szakember van, akik szakmailag kiemelkedő véleményeket is megfogalmaztak. Például abban, hogy a paraszolvencia kivezetése napirendre került, a kamarának nagyon jelentős szerepe volt. A hivatásrend védelme, a szakmai szolidaritás és a belső etikai szint egyenletesen magasra emelése nagy kihívás és fontos feladat. Van tehát bőven tennivaló, ha újra kötelező lesz a kamarai tagság, szerintem ezekre kell fókuszálni.