Az egészségügy újrapozicionálása elsősorban nem az állami támogatási keret bővítésével érhető el, írja a Világgazdaságban Drexler Donát egészségügyi stratégiai szakértő.

Drexler szerint a hazai egészségügy átalakítása a problémák társadalmi beágyazottságának megfelelően csakis egy átfogó, a lakossági attitűdök, az ellátórendszer feladatát és az állami szerepvállalás kérdéseit egyaránt érintő, párhuzamos célkitűzésekkel operáló stratégiával lehetséges. Elengedhetetlen a társadalom egészségügyi felelősségvállalásának javítása, ezzel párhuzamosan pedig az ellátórendszer szolgáltatásainak fejlesztése, a megfelelő fizikai és emberi háttér biztosításával. Ezek megvalósítása pedig elsősorban nem állami többletfinanszírozás kérdése, hanem a rendszer fenntarthatóságát biztosító mechanizmusok kialakításával lehetséges. (...)

Attól tartok, a változás keményebb eszközök használata nélkül csak kevésbé lehet eredményes, Ilyen eszköz lenne például, hogy a járulékfizetés elkerülése járjon valódi következményekkel, vagyis jogosulatlan igénybevétel esetén az ellátás díját kiszámlázzák, vagy adóként behajtsák. Célravezető lenne az is, ha a tudatos egészségveszélyeztetésnek számító fogyasztási cikkek (dohánytermék, alkohol stb.) árait következetesen terhelő és kizárólag az egészségügyi kasszát gyarapító többletadót vetnének ki, ezzel forintosítva azok kockázati értékét a lakosság körében. Mindez a társadalmi felelősségvállalás jegyében kiterjeszthető olyan gazdasági (főként ipari) tevékenységekre, melyek negatív externáliaként egészségkárosító környezetterhelést okoznak. (...)

A hazai egészségügy számos olyan kiaknázatlan erőforrással rendelkezik, amely lehetővé tenné az ellátórendszer részleges önfenntartását. Mivel regionális viszonylatban a hazai ellátás szakmai minősége kimagasló, árai viszont megfizethetőbbek sok fejlett állam ellátásánál, az egyik legnagyobb piaci potenciállal jelenleg az egészségturizmus rendelkezik mind a rekreáció, mind pedig a szakellátás terén. A szolgáltatások központi szervezése, valamint a nemzetközi kapcsolatok ilyen irányú tudatos építése volna szükséges ahhoz, hogy a jelenleginél nagyobb mértékű külföldi fizető keresletet tudjunk becsatornázni a hazai ellátásba. Az ebből származó bevételek a szolgáltatást nyújtó intézmények költségvetését gyarapíthatnák, így a kedvező ellátási helyzet „exportcélú” felhasználása a hazai betegek ellátásának fejlesztését, fenntartását támogatná.

Az egészségügy újrapozicionálása elsősorban tehát nem az állami támogatási keret bővítésével érhető el. A legfontosabb kérdés most az, hogy miként alakítható ki az állampolgárok magasabb szintű egészségügyi felelősségvállalása mind az egészségmegőrzés, mind a járulékfizetés kapcsán, valamint hogy az ellátórendszer színvonalának növeléséhez milyen erőforrások mobilizálhatók az állami kereten felüli bevételek dinamizálásával.