Tegnap röppent fel a hír, hogy a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosai Székesfehérváron magánkórházat alapítottak, mert „egy hosszú távon működőképes rendszer kiépítését” tűzték ki célul, „aminek része a jövő orvos generációjának mentorálása” –olvasható a most induló PraxisPont magánkórház oldalán.
A tulajdonosok között van az állami kórház orvosigazgatója, a két belgyógyászati osztály osztályvezető főorvosai és osztályvezető-helyettes főorvosai, a tüdőosztály osztályvezető főorvosa, a neurológia osztályvezető főorvosa, az érsebész főorvos, de a főigazgató és felesége is. 23 orvos kezdi meg munkáját a magánorvosi közponban, akik közül csak néhányan nem a fehérvári kórház orvosai.
Az egészségügy jelenlegi állapotát tekintve semmi kirívó nincs abban, hogy az orvosok magánpraxisban is dolgoznak kórházi munkájuk mellett –valószínűleg a környezet és a kereset is motiválóbb, mint a legtöbb állami kórházban.
Az viszont már kérdéses, vajon az állami kórházak menedzsmentje terelheti-e szándékosan a betegeket a magánegészségügybe.
A kormányzat szerint nem lehet az egészségügyet üzleti szempontok alapján működtetni, egészségpolitikája viszont egyre inkább erősíti a lakosság igényét a magánegészségügyi szolgáltatások iránt, azokat pedig egyre nehezebb helyzetbe hozza, akik csak a közfinanszírozott rendszert képesek igénybe venni.
Konkrét lépések is arra utalnak, hogy a kormány fizetőssé tenné az egészségügyet. Egy szolidaritáson alapuló egészségügyi rendszerben (ahol pénzügyi helyzettől függetlenül mindenki egyenlő ellátáshoz juthat) a közfinanszírozású ellátáson felül kiegészítő szerepe lenne a magánszolgálatásnak, jelenleg azonban a magánszolgáltatók egy párhuzamos rendszert állítanak fel a rossz minőségű állami egészségügy mellett, így aki tud, oda menekül.
Csakhogy úgy tűnik, maga a kormány is rátenné a kezét az egyre gyarapodó magán egészségügy-biztosítási szektorra, hogy egy olyan kétszintes biztosítási rendszert hozzon létre, amelyben a jobb ellátás fizetőssé válna.
A 2019-es költségvetés ismertetésekor Varga Mihály bejelentette, hogy a acafeteriajellegű juttatásokkalegyütt az egészségbiztosítási ráfordítások adómentességét is megszüntetik –ez azonban nem azt jelenti, hogy az állam ezt a pénzt az állami ellátásba fektetné. A döntés mögött az a kormányzati szándék állhat, hogy egy állami biztosító céggel belépjen a magánbiztosítások piacára. Ebben az esetben az állami biztosító megkaphatná az adómentességet, azok a vállalatok pedig, amelyek eddig magáncégeknél vásároltak biztosítást alkalmazottaiknak, átvándorolnának ehhez az állami biztosítóhoz.
Az így létrejövő két lépcsős rendszerben tehát megmaradna a tb-hozzájárulások által finanszírozott állami egészségügyi ellátás, és létrejönne egy szintén állam által birtokolt magánbiztosítási keret, amely felárért gyorsabb és jobb minőségű ellátást biztosítana.
Elég valószínű, hogy a kormány úgy adja el majd az egészet, mintha ezzel meg is oldotta volna az állami egészségügy problémáit, miközben gyakorlatilag ugyanolyan egyenlőtlen marad a betegek hozzáférése az ellátáshoz. Valószínűleg hasonlóan cinikus hozzáállásra számíthatunk majd a rendszert kritizálókkal szemben, Novák Kataliné, aki képes volt kijelenteni, hogyminden szülőnek lehetősége van eldönteni, járatja-e a gyerekét magántanárhoz vagy magániskolába.
Persze a lehetősége mindenkinek megvan, csak az esetek döntő többségében nem a válasz. Ahogy azt a magyar diákok gyenge nyelvtanulási mutatói is jelzik, a közoktatás csak nagyon ritka esetekben képes biztosítani a megfelelő nyelv (vagy bármilyen) tudást ahhoz, hogy a diákok jó továbbtanulási esélyekkel rendelkezzenek. A drága magánórákat, előkészítőket vagy magániskolákat pedig közel sem tudja bármelyik szülő megengedni magának, így nem mondható, hogy mindenkinek egyenlő lehetőségei vannak eldönteni, milyen minőségű oktatásban részesíti a gyerekét.
Pontosan ez a helyzet az egészségügyben is: mindenkinek joga van eldönteni, milyen ellátásban szeretne részesülni, csak a többségnek éppenséggel nincs pénze a jobb és gyorsabb magánellátást választani. Ez viszont a kormány hozzáállása alapján mindenki egyéni problémája.