Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: medicalonline, 2025.január 31.
Innovatív eszközök széles skáláját mutatta be a Huawei Budapesten, köztük a HUAWEI WATCH D2 okosórát, amely a világ első csuklón hordható, orvostechnikai eszközként regisztrált, 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM) képes okoseszköze.
Forrás: economx.hu, 2025. január 27. - Koncsek Rita
Az idősödő társadalom miatt több költségvetési forrásra lesz szükség az egészségügy területén, többek között erre is felhívja a figyelmet a jegybank elemzése. Ahogy azt is kiemelik, sok múlik az egyének hozzáállásán. Az egészségügyi ellátórendszer csupán a lakosság egészségi állapotának nagyságrendileg 20 százalékáért felel. 
Forrás: infostart.hu, 2025. janruár 22. - Inforádió

A felhalmozott tartozások miatt jelenleg meglehetősen rossz a helyzet, amin nem javított a 2024 végén végrehajtott csaknem 40 milliárdos adósságrendezés sem – mondta az InfoRádióban az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László szerint ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy várhatóan februárban teljes egészében konszolidálhatja az állam a tavaly év végi adósságot.

Forrás: elitmed.hu 2025 január 21. - Kun J. Viktória
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára reagált a Belügyminisztérium közleményére, melyet a tárca a Magyar Orvosi Kamara nyílt levelére adott válaszul. A kamara újabb közlése szerint csaknem minden orvos támogatja egy társadalmi kampány indítását.