Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Már április végén felhalmozták a kórházak a tolerálható adósság felét

Megvan a friss kórházi adósságadat és nem túl rózsás a helyzet, mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Április végén 40 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az intézményekben.
További részletek

Ebből Nobel-díj lehet: itt a magyar csoda, amely legyőzheti a rákot

Peták István, a Genomate Health alapítója orvoskutatóként munkatársaival olyan mesterségesintelligencia-alapú szoftvert alkotott, amely forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését – most pedig bejelentette, hogy 2 millió dollár friss tőkével meghódítják vele az amerikai piacot. „A mesterséges intelligencia alkalmazása a személyre szabott kezelések megtervezésében történelmi mérföldkő az emberiség történetében” – mondta a szakember az Indexnek, aki szerint ennek jelentősége hasonló lehet, mint amikor két évtizede megfejtették az emberi genomot. Szerinte hamarosan úgy beszélünk majd a rákról, ahogy ma a lepráról – egy olyan betegségként, ami évszázadokig gyilkolt, aztán végleg legyőztük.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Medical Online - 2017. június 23. - Tarcza Orsolya

Kútba esett államtitkári tervekről, indokolatlan korai halálokról, a gazdasági teljesítmény és az egészségi állapot összefüggéseiről is szó esett az IME egészségügyi szaklap és a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság nyári konferenciáján Pécsett.

Forrás: MTI - 2017. június 21.

Jövőre 221,7 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint ebben az évben - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés által a múlt héten elfogadott 2018-as költségvetésről szóló törvénnyel kapcsolatban.

Forrás: Medical Online - MTI, 2017. június 20.

Egészséges Budapest Program (EBP) néven indul egészségügyi fejlesztési program a fővárosban és Pest megyében, az idén 40 milliárd forintos keretösszeggel, jelentette be kedden az emberi erőforrások minisztere.

Forrás: napi.hu, 2017. június 15. - Szepesi Anita

Május végén 27,2 milliárd forinttal tartoztak a kórházak a beszállítóiknak, csaknem egymilliárd forinttal kevesebbel, mint egy hónappal korábban - derül ki a Magyar Államkincstár adataiból.

Forrás: hgysz.hu - 2017. június 14.

2017. június 8-án jelent meg a Magyar Közlöny84. számábanaz egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2017. évi LIX törvény. Az alábbiakban az új jogszabály gyógyszerellátást érintő rendelkezéseit mutatjuk be röviden, a teljesség igénye nélkül.