Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Megjelentek az Egészségipari Támogatási Program részletei

A Pénzügyminisztérium közzétette az Egészségipari Támogatási Program részleteit, és elérhető a támogatás kérelmezéséhez szükséges űrlap is.
További részletek

Megint tovább nő a kórházak adóssága

Júniusban újabb 2,6 milliárd forinttal nőtt a magyar kórházak tartozásállománya, elérve az első félév végére a 35,2 milliárd forintot. Havonta átlagosan 5,8 milliárd forint a növekedés szemben a tavalyi 4,4 milliárd forinttal – írja a Napi.hu a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: magyarnarancs.hu, 2020. június 05. - Fülöp Zsófia

A MOK részt vesz az egészségügyi ellátórendszer átala­kításáról szóló gondolkodásban, s közben az egészség­ügyi dolgozók bérrendezéséért is küzd. A szervezet elnökével Kásler Miklósról, Pintér Sándorról, a járvány elleni védekezésről és arról is beszélgettünk, nem kell-e tartanunk az egészségügy militarizálásától.

 

 

Magyar Narancs: Amikor tavaly november végén megválasztották, azt ígérte, "a refor­mokban együttműködőbbek, az érdekérvénye­sítésben keményebbek" lesznek, mint az elő­ző vezetés. Azt is mondta, hogy a MOK-nak nem feladata egészségpolitikát csinálni, de annak alakítói kívánnak lenni. úgy érzi, eddig sikerült ezt teljesíteni?

Kincses Gyula: Az első félévben az az elkép­zelésünk, hogy az egészségpolitika alakításá­ban aktívabbak legyünk, mint amilyen koráb­ban volt a MOK, teljesült. December 28-án megjelent egy kormányhatározat, amely az egészségügy átalakításának lépéseit irányozta elő, mi ebbe a munkába kapcsolódtunk be ja­nuárban és februárban, akkor kezdtünk el az Emmivel egy szakmai együttműködést. Majd a súlypont a járvány kitörése után eltolódott az Operatív Törzs és a Belügyminisztérium irányába, az Emmiben megkezdett munkák emiatt félbeszakadtak. A MOK a járványhely­zetben is kezdeményező volt, elég korán meg­fogalmaztunk olyan szakmai javaslatokat, amelyeket megfogadtak, illetve egybeestek a későbbi kormányzati intézkedésekkel. Gondo­lok itt a kiadott 11 pontunkra, arra, hogy szin­te elsőként fogalmaztuk meg: a járvány nagy kockázatokkal jár, és ahhoz, hogy ne járjunk úgy, mint Olaszország, Spanyolország vagy Nagy-Britannia, első körben a tömeges terje­dést kell megakadályozni, amihez mobilitás­korlátozásra van szükség, távolságtartásra, maszkviselésre, az iskolák bezárására. Azt is hangsúlyoztuk, hogy az egészségügyet fel kell készíteni, kértük a 65 év feletti kollégák védel­mét és azt, hogy a koronavírusos tüneteket produkálókat és a többi beteget szét kell vá­lasztani. Az egészségügy egyszerre tud gyó­gyítója és terjesztője is lenni a járványnak, így a nem sürgős, tervezhető beavatkozások ha­lasztását is kértük. Ezekről nagyon időben szóltunk. Szintén a MOK hívta fel a figyelmet a „láthatatlan áldozatokra", azaz arra, hogy miután az ellátórendszer átszervezése túlzot­tan csak a Covid-betegek ellátására koncent­rál, a más betegségben szenvedők tömegei maradnak ellátatlanul. A mértéktartó szakmai hozzáállásunkkal magyarázom azt is, hogy Pintér Sándor az elsők között kezdett tárgyal­ni velünk.

MN: Az Emmivel viszont a járvány idején megszakadt az együttműködés, legalábbis az éles hangú levelekből, amelyeket váltottak, ez látszik.

KGY: Éles hangúnak ezeket én nem nevez­ném, de az tény, hogy több levelet írtunk Kás­ler Miklósnak, segítséget kértünk és ajánlot­tunk fel, választ azonban többnyire nem kaptunk. Az ellátórendszer feszültségeit való­ban leírtuk. Az elmúlt 50 évben elszoktunk at­tól, hogy a szakmánk életveszéllyel is járhat saját magunk és a családtagjaink számára is. Most általában a gyógyító munka vált kiemelt kockázattá. Jeleztük, hogy ez önmagában is fe­szültséget okoz, amit tovább erősít, hogy át­láthatatlan utasítások érkeznek érdemi indok­lás nélkül, kvázi betarthatatlan határidőkkel. Ráadásul úgy, hogy ezek sem a Magyar Köz­lönyben, sem a minisztérium honlapján nem jelennek meg, tehát nem visszakereshetők. Kérdeztünk az orvoskollégákat érintő olyan problémákról is, mint a fertőzött és karantén­ban levő egészségügyi dolgozók 100 százalé­kos táppénze, vagy a szigorú utazási korláto­zások felülvizsgálata a veszélyhelyzet elmúltá­val. Ezekre nem kaptunk választ.

MN: A miniszter politizálással vádolta a ka­marát. Mondhatjuk, hogy háborúban áll a MOK és az Emmi?

KGY: Nem, ezt ne érezzük ki ebből. A MOK határozottan távol tartja magát minden politi­kai szándéktól, kapcsolódástól; a problémák felvetése nem politizálás, hanem szakmai ér­dekérvényesítés és megoldáskeresés.

MN: Pintér Sándorral viszont elindult az együttműködés. Erről azt nyilatkozta, nem érte váratlanul, hiszen már az Operatív Törzs is reagált a kamara 11 pontjára. Hogyan keres­te meg önöket a belügyminiszter?

KGY: Ez úgy működik, hogy cseng a telefon, hív a belügyminiszter titkársága, hogy a mi­niszter úr kérdezi, mikor tudnék bemenni hoz­zá. Ilyenkor nincs téma előre megadva, nincs írásos meghívó. Ez nem értekezlet, hanem rö­vid, maximum félórás találkozó, ahol a minisz­ter elmondja, mit kér, és az ember feltesz pár pontosító kérdést. Ennyi.

MN: És mit kér a miniszter? Korábban em­lítette, hogy ötször találkoztak - miről beszél­tek ezeken a találkozókon?

KGY: A legelső találkozón - ekkor még nem is volt járványhelyzet - a miniszter az E ESZT (Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér) tá­mogatására kérte a kamarát, hiszen minden megújításnak a digitalizálás az alapja. Ebben nem volt vitánk. Amikor megírtuk a 11 pontos javaslatunkat, meghívtak bennünket az Ope­ratív Törzs ülésére. Egy másik találkozón ab­ban kérte a MOK támogatását, hogy a házior­vosok vegyék fel a számukra biztosított masz­kokat. Erre azt mondtam, hogy a kiszállított maszkok nem felelnek meg az Emmi által elő­írt eljárásrendnek, így teljesen érthető, hogy a háziorvosok nem rohannak felvenni azokat. Ezután jöttek azok a találkozók, ahol már arról érdeklődött, hogyan látjuk az ellátórendszer teljesítőképességét, hogy ha súlyosabbra for­dul a járványhelyzet- ez áprilisban volt, akkor még megvolt ennek a lehetősége-, mennyire terhelhető az ellátórendszer.

M N: Ez még az ágyak kiürítése előtt történt? KGY: Igen. Amikor pedig már látszott, hogy rövid távon durva járványhelyzet nem várható, viszont az ágyak már fel voltak szabadítva, az érdekelte a minisztert, mit gondol a MOK, ho­gyan kellene újranyitni az egészségügyet, ho­gyan kellene átalakítani az alap- és járóbeteg­ellátást, mit gondolunk a teljesítmény és a mi­nőség mérhetőségéről, illetve a hálapénzről.

MN: Ha jól értem, az ágykiürítésről viszont nem kérdezte meg a kamara véleményét.

KGY: Nem, az bennünket is meglepetés­ként ért. Azzal, hogy át kell alakítani az ellátó­rendszer szerkezetét, egyetértünk. De nem így, fűnyíró elven, rajtaütésszerűen, és szakmai szempontok nélkül. Nem értem, hogy miért ilyen rövid időt hagyott a miniszter a végrehajtásra, és miért vont be minden kór­házat, olyanokat is, amelyeket nem kellett volna, például az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet. Az igaz, hogy a kórházaktól a tevékeny­ségtömeget a járóbeteg-ellátás és a szociális ellátás felé kell elmozdítani, de ennek nem az a módja, hogy há­romnapos határidővel kiürítem az ágyakat. Hanem az, hogy elkezdem fejleszteni a járóbeteg-ellátást, az egynapos sebészetet, átalakítom a krónikus osztályokat a szociális-ápo­lási kapacitások fejlesztése mellett. Kásler Miklós néhány napja azt nyi­latkozta, 2030-ra lehet kész a szerke­zetátalakítás. Az jó, hogy most már folyamatban gondolkodik a minisz­ter, de erre azt mondom, hogy az soha nem lehet kész, hiszen az a lé­nyeg, hogy az ellátórendszer folya­matosan alkalmazkodjon a tudomá­nyos-technológiai fejlődéshez, a gyó­gyítás új lehetőségeihez, és a meg­változott társadalmi környezethez. Ez a fejlődés pedig remélem nem áll le 2030-ra.

MN: Felröppent a hír, hogy az át­alakítás az alapellátás államosítá­sát is magával vonhatja. Erre ön azt mondta, ilyenről nem tárgyalt a bel­ügyminiszterrel. De el tudja képzel­ni, hogy ilyet terveznek? Erről mi a MOK álláspontja?

KGY: Az államosítás az én foga­lomrendszerem szerint azt jelenti, hogy én, mint állam elveszek valamit, ami magántulaj­donú volt. Ezt a MOK nagyon határozottan el­utasítja. Az tény, hogy miután a háziorvos kol­légák 55 százaléka 65 év feletti, ez a háziorvosi rendszer ebben a formában nem fenntartható. És már ma is 433 a tartósan betöltetlen praxi­sok száma. Egyértelmű az álláspontunk: ami működik, nem szabad lerombolni, nem sza­bad államosítani, de a tartósan betöltetlen praxisok esetében nem feltétlenül kell erőltet­ni tovább a szóló praxisok betöltését, inkább csoportpraxisokat, praxis közösségeket kell létrehozni; közös tudást és eszközparkot, sok diplomás szakdolgozóval, akik magasabb szintű alapellátást nyújtanak. De ez csak ön­kéntes lehet, nem szabad rákényszeríteni sen­kire. Különböző formák tartós együttélésére kell felkészülni.

MN: Az ellátórendszer átalakításáról a bel­ügyminiszter kérésére írtak egy tanulmányt. Arra érkezett már visszajelzés?

KGY: A miniszter most valóban széles körű egyeztetésbe kezdett, mi pedig nem vagyunk szereptévesztésben, tudjuk, hogy nem mi fog­juk megmondani a tutit. Pintér Sándor mások­tól is kért véleményt, például a Magyar Kórházszövetségtől, ahol nyilvánvalóan más irányból közelítenek a problémákhoz. Neki az a dolga, hogy feltérképezze, milyen problémák és érdekcsoportok vannak az egészségügyben, így az, hogy mindenkinek egyénileg visszajelez­zen, nem is elvárható. Hogy elolvasta az anya­got, az biztos, mert kérte, hogy néhány dolgot részletezzünk. A hálapénzről viszont szemé­lyesen is beszéltünk, és úgy tűnik, hogy a mi­niszter két dolgot biztosan ért. Az egyik, hogy amíg hálapénz van, teljesen mindegy, hogy mi­lyen rendszert rajzol fel, mert a hálapénz min­den hivatalos rendelkezést felül fog írni. A há­lapénzben az adózatlan jövedelem jelenti a legkisebb kárt. Fontosabb ennél, hogy konzer­válja az egészségügy belső, torz, feudális vi­szonyait és a szerkezetet. A főorvosi pozíció hálapénzt termel, és gátat jelent a szakképzés­ben, tudásátadásban is, hiszen a főorvos vo­nakodik átadni a betegeit a fiataloknak. Mind­ez hozzájárul az ország elhagyásához: a fiata­lok átlátható viszonyok között szeretnének tisztességes jövedelemből élni. A másik: úgy tűnt, érti a miniszter, hogy megfelelő bérezés nélkül nem lehet megoldani ezt a problémát.

 

MN: A MOK a járvány előtti időszakban a bértárgyalásokra azzal a határozott elképzeléssel érkezett, hogy az orvosi alapbér legyen bruttó egymillió forint. Erre is nyitott a belügyminiszter?

KGY: Ahogy a beszélgetésünk ele­jén szó volt róla, azt ígértük, hogy együttműködők, de az érdekérvényesí­tésben keményebbek leszünk. A MOK az első ígéretét beváltotta, az együtt­működésben proaktív, konstruktív és abszolút politikamentes volt. Viszont a benyújtott költségvetés alapján le­het, hogy eljön az idő, amikor a máso­dik ígéretet is be kell váltanunk. A bér­táblánkat az Emmiben tárgyalási alap­nak tekintették, de nem ígértek sem­mit. Ahogy Pintér Sándor sem. Kér­tük Tállai András államtitkártól, hogy közvetlenül tárgyalhassunk az orvos­bérekről a Pénzügyminisztériummal, nem kaptunk választ. Világossá tet­tük, hogy az egészségügyi dolgozók béremelésének két célja van. Az egyik az orvosi cél, hogy egy munkából, tisztességes bért keresve meg lehes­sen élni, ne kelljen hálapénzt elfogad­ni és másod-, illetve harmadállást vál­lalni. A másik a társadalmi cél, hogy legyenek orvosok a közfinanszírozott ellátásban, azaz legyen működőképes, a járványhelyzetben is reagálni  tudó egészségügy Magyarországon. Ehhez az osztrák bérek 50 százalékát céloztuk meg, ezzel már itthon és közfinanszírozott ellátásban lehetne tartani a dolgozókat.

MN: A 2021-es költségvetésben tehát nem látszik jele az egészségügyi dolgozók béreme­lésének?

KGY: A 2021-es költségvetésben nem lát­tunk semmilyen fedezetet a béremelésre. Kér­tük az Emmit és a Pénzügyminisztériumot, hogy indítsuk újra a bértárgyalásokat, de ed­dig nem kaptunk választ erre. A bérekért ke­ményen ki kell és ki is fogunk állni. A szakmai kérdésekben továbbra is szívesen együttmű­ködünk, azaz továbbra is adunk, de kapni is akarunk. Mi arra vállalkoztunk, hogy egy be­tegbiztonságot garantáló, igazságos hozzáfé­résű egészségügy kialakításában leszünk partnerek, amelynek egyaránt feltétele a reform és a tisztességes bér. Az egészségügyi dolgozók bérrendezése mára nemzetbiztonsági kérdés lett. Az elmúlt két hónap nagy tanulsága ugyanis az, hogy bizonyos ellátásokat el lehet végezni a magánegészségügyben, de járvány elleni védekezést nem tud, és nem fog nyújta­ni a magánellátás. Ez állami feladat.

MN: Mondhatjuk, hogy a koronavírus-jár­vány döbbentette rá a magyar kormányt, hogy most már nem lehet tovább halogatni az egészségügy átalakítását? El lehet hinni, hogy valóban fordulóponthoz érkeztünk?

KGY: Az egészségügy átalakításáról szóló kormányhatározat december 28-án jelent meg, amikor még szó sem volt a járvány kitörésé­ről. Ott már látszott a szándék az átalakításra. Illetve a politika ciklikussága alapján is ez az az év, amikor még reális, hogy véghezvisznek valamit.

MN: Két év van a választásig, addig bizto­san nem lehet befejezni az ellátórendszer át­alakítását.

KGY: Befejezni nem is kell két év alatt, hi­szen ez folyamat, ám érdemi lépéseket lehet addig is tenni. De mondtam, hogy ez politikai döntés, ami kívül esik a MOK hatáskörén. Azt látjuk, hogy a kórházi adósságállomány folyamatos újratermelődése láttán a kormány is érzi, hogy ez a struktúra fenntarthatatlan, a járvány pedig szembesítette azzal, hogy az egészségügy olyan társadalmi közmű, amely vészhelyzetben tényleg nélkülözhetetlen. Ezért történhetett az is, hogy Pintér Sándor kezdett bele az átvilágításba.