Elegük lett az ígéretekből

Krízisben van a magyar egészségügy a hiányzó szak­emberek miatt, s nincs bizto­sítva az utánpótlás sem - nyi­latkozta lapunknak Balogh Zoltán, a Magyar Egészség­ügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, aki a szakdolgozók de­monstrációiról és a kilátásba helyezett felmondásokról is beszélt. Mint mondta, az alap­béresítés helyett a bérkiegé­szítés kompenzálásával a nyugdíj előtt állók járnak a legrosszabbul a kezdő szak­orvosok kiemelt támogatása pedig komoly bérfeszültséget szül az ágazatban.

 

- Eddig két demonstrációt tartot­tak, az egyiket május 12-.én, majd július 1-jén tüntettek. Men­nyire volt eredményes a két meg­mozdulás, s miért vált szükségessé, hogy cselekedjenek?

- A júliusi demonstrációnk eredményeképpen érdemi egyezte­tés kezdődött a kormányzattal. Bi­zakodó vagyok. Az elmúlt év a vá­rakozásé volt. A parlamenti, majd az európai uniós, végül az önkor­mányzati választás miatt sejtettük, hogy nem lesznek az egészségügyet markánsan érintő politikai intéz­kedések. Éppen ezért vártunk, de már tavaly nyáron Orbán Viktor miniszterelnökhöz, illetve Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordultunk az ágazat súlyosbodó problémái miatt. Ak­kor pozitív visszajelzéseket kap­tunk; azt mondták, ha az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi, akkor az életpályamodell és a szak­dolgozók anyagi helyzete tekinteté­ben várható valamiféle változás. Ebből tavaly nem lett semmi. Már akkor tudtuk, hogy 2015 első ne­gyedévében szeretnénk markáns megmozdulásokat szervezni. Az­tán Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár március elején, az ápolási igazgatók konferenciá­ján nyilvánvalóvá tette, hogy az ápolásügy nincs terítéken 2015- ben. Ez még inkább megerősített minket abban, hogy lépni kell, ezért márciusban egy kamarai nagygyűlésen közreadtuk az azóta ismertté vált 12 pontunkat. Ebben röviden összeszedtük a problémákra kínált megoldási lehetősé­geket. De mivel a kormány részéről nem volt érdemi· reakció, az ápolók napján, május 12-én ismét de­monstráltunk. Fontos hangsúlyoz­ni, hogy ez pártpolitika-mentes megmozdulás volt.

- Mikor vetődött fel, hogy nagy szükség lenne ágazati életpálya­modellre?

- A kamara 2004. évi megala­kulása óta szinten folyamatosan terítéken van az egészségügyben foglalkoztatottak, így a szakdolgo­zók életpályájának kérdése. Zom­bor Gábor még az idei márciusi nagygyűlésen hangsúlyozta, a kormányzat arra kérte, nyárig ké­szüljön el egy erre vonatkozó kon­cepciótervezet, ám azután minket nem kerestek. Éppen ezért szük­ségesnek tartottuk, hogy a sarka­latos pontokat összegyűjtsük. Má­jusi demonstraciönkon a 12 pont hangoztatásán túl az életpályamo­dell 21 pontba szedett főbb ele­meit is bemutattuk.

- Egy ilyen életpályamodell megalkotása során számtalan szempontot figyelembe kell venni: nem mindegy az életkor, a munka­kör, a végzettség ...

- Igen, de ez már csak így van az egészségügyben, elég csak az alap-, a fekvő- és járóbeteg-ellátás eltérő helyzetére, feladataira gon­dolnunk. Ám fontos leszögezni, hogy más az életút, és más az élet­karrier. Egy faluban egyedül dol­gozó védőnőnek soha nem lesz ki­emelkedő előmeneteli lehetősége, de nem is ez a célja. Védőnő sze­retne lenni, több évtizeden át, ki­számítható körülmények között dolgozni, így neki is fontos, hogy biztos fizetése, biztos előmeneteli rendszere legyen az életpálya elő­rehaladtával. Ne az történjen, hogy egy most pályakezdő védő­nő, aki bruttó 163 ezer forintért dolgozik, azt lássa, hogy negyven év szolgálat után a bruttó 200 ezer forintot érheti el a fizetése, ez ugyanis nem előmenetel.

- Ezt csak a már említett élet­pályamodell tudná biztosítani?

- Nem. Lehetne egy ágazati kollektív szerződés is, de azt is lát­ni kell, hogy a változékonyság az egyik ok, amiért hiányzik az ága­zati bértábla, mivel korábban na­gyon sok tulajdonos volt a rend­szerben. A védőnők esetében pél­dául az önkormányzat, amely gyakran nem adta ki a védónókre fordítandó összegeket. Ennek megoldása a jogszabályok hatály­balépését követően is több hóna­pon, éven keresztül húzódott. Most azt mondhatjuk, hogy ren­deződött a helyzet, de ehhez na­gyon sok egyeztetésre, munkára volt szükség. 2015-ben több mint száz kórháznak egységesült a tu­lajdonosi profilja, ezt most Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak hívják. Ilyen egységes tulajdonosi kör a rendszerváltás óta nem volt.

- Az egységesítés pozitív válto­zás, a következő lépésnek a bérren­dezésnek kell lennie?

- Igen. Éppen az egységes tu­lajdonosi kör miatt gondoljuk úgy, hogy a foglalkoztatottak, több mint 70 ezer alkalmazott létét, elő­menetelét és munkakörülményeit egységesen lehet és kell javítani azért, hogy boldoguljanak magyar közalkalmazottként öt, tíz, negy­ven év múlva is itt, Magyarorszá­gon. Egy újdonsült középfokú vég­zettségű ápoló, asszisztens kezdő besorolási illetménye . alig több, mint a szakképzettséghez kötött minimálbér, és az alap- vagy mes­terképzést végzett fiatal is csak 160-180 ezer forintért tud elhe­lyezkedni, amiért viszont legalább heti 48 órát kell dolgoznia. A túl­órákkal számolt összjövedelme sem éri el a nemzetgazdasági átla­got. Ez nem arányos azzal, hogy folyamatos munkarendben dolgo­zik, vagyis hétfőtől vasárnapig, ünnepnapokon, bármikor beoszt­ható. Fizikailag és pszichésen is olyan mértékben megterhelő fel­adat ellátására van „kárhoztatva", amit anyagilag nem ellentételez­nek megfelelően.

- A júliusi demonstráción kilá­tásba helyezett szakdolgozói fel­mondások elősegítik, hogy a kormányzat lépjen?

- A szakmai köztestület a Sem­melweis-napon szervezte meg azt az ünnepi nagygyűlést, amelyen az alulról induló kezdeményezés eredményeképpen a felmondásról szóló szándéknyilatkozatot körül­belül ezer szakdolgozó adta le. Ők vállalták, hogy ha szeptember vé­géig nem történik változás, nem lesz érdemi egyeztetés, akkor be­fejezik jelenlegi munkájukat. De nem is a szám, a nagyságrend szá­mít, hanem a szándék. Milyen élethelyzet kell ahhoz, hogy egy munkavállaló odáig jusson, hogy inkább a létbizonytalanságot vá­lassza? Ezen kellene elgondolkod­ni. Az egészségügy ugyanis folyamatos üzem, nincs rekreáció, nincs nyári vagy téli szünet, min­dig ébernek kell lenni, sőt, életek múlhatnak azon, hogy mennyire alapos a munkavégzés.

- Zombor Gábor korábban úgy nyilatkozott, 2012-ben sokkal rosszabb volt a helyzet, akkor mégis mindenki valamivel türelmesebb volt. Mi az oka annak, hogy a számtalan nehézség után most ju­tottak el odáig a szakdolgozók, hogy lépni kell?

- 2011 nyarán a kamara a mi­nisztérium felkérésére kidolgozta az új pótlékrendszert, amire 30 milliárdot szánt a kormány. Ez érintett volna több tízezer szak­dolgozót, de a hatálybalépés előtt egy héttel a politika felülírta ezt a döntést, így nem történt meg az il­letményrendszer felülvizsgálata, ami mintegy bruttó 7-20 ezer fo­rintos emelést jelentett volna. Ak­kor azt mondták a döntéshozók, hogy inkább az alapbéren kellene változtatni. A 30 milliárd forintot akkor megosztották az orvosok és a szakdolgozók között. A követke­ző évben aztán a szakdolgozók kö­zül az alacsonyabb besorolású kollégakat részesítették előnyben, akik 5-15 ezer forintos emelést kaptak. Viszont így is rengetegen kimaradtak ebből, főleg azok, akik nem állami finanszírozású intéz­ményben dolgoztak, vagy a diplo­más egészségügyi szakdolgozók. Egy évvel később, 2013-ban meg­történt a kompenzáció: 41 200 fo­rintos emelést kaptak a szakdol­gozók. A mostani elégedetlenség oka, hogy előzőleg azt állította a kormányzat, 2014-ben rendezi az úgynevezett alapbéresítést. Az el­múlt esztendő tehát a várakozás éve volt; nem történt semmi, el­maradt a felzárkóztatás folytatása, és ez már óriási elégedetlenséget szült. Nem lett semmi az életpá­lyamodellből sem, csak ígéretek hangzottak el.

- Bár alapbéresitésre számítot­tak, a kormány júliusban az alap­bér-kiegészítés hatását terjesztette ki az év végéig a pótlékokra is. Elé­gedett ezzel?

- Azt kell mondanom, vala­mennyit így is emelkedik a fizetés, hiszen 5,3 milliárd forintot oszta­nak szét 43 ezer szakdolgozó és 18 ezer orvos között. Akik nem nyug­díj előtt állnak, elégedettek, de aki­nél közeleg a nyugdíj - amelynek a megállapításánál számít az alapbér -, ott ez az intézkedés sajnos kevés. Emellett legalább 30 ezer közalkal­mazott egészségügyi szakdolgozó nem kap semmiféle többletjöve­delmet, mert ugyan állami fenntar­tású intézményben dolgozik, de nem folyamatos munkarendben. A bérkiegészítés kibővítése ugyanis csak a folyamatos munkarendben dolgozókra vonatkozik: azokra, akik ügyelnek, éjszaka, hétvégén vagy ünnepnap is dolgozniuk kell.

- Hogyan jelenik meg egy szak­dolgozó fizetésében ez az emelés? Mekkora összegről beszélhetünk?

- Előzetes számításaink szerint átlagosan 3-12 ezer forintos növe­kedés lehet. De aki sokat éjszaká­zik vagy ügyel, akár 13-20 ezer fo­rinttal többet is kaphat. Hozzá kell azonban tenni, ez az emelés sem mindig meggyőző: gyakran a bér­feszültségek miatt inkább úgy dönt valaki, hogy más szakmában helyezkedik el, akár a szociális el­latásban, akár magánintézmény­ben, vagy még inkább külföldön, ahol kedvezőbb munkarendben és magasabb fizetésért dolgozhat.

- Bizonyos munkakörök tehát hiányszakmává válhatnak?

- Igen, az egészségügyi szak­dolgozók körében folyamatosan nő azoknak a száma, akik külföl­dön vállalnak munkát. Az a ta­pasztalatom, hogy akik a szakte­rületüknek megfelelően helyez­kednek el, jobbára kint maradnak, de ha a képzettségüknél alacso­nyabb munkakörben kell dolgoz­niuk, csak néhány hónapig vállalják. Vannak, akik egymást váltják, például háromhavonta egy olyan családnál, ahol ápolóra van szük­ség. A magyar szakdolgozók oly­kor tízszer annyit kapnak külföl­dön, mint itthon. Aki főiskolát végzett, és 220 órás munkaidő­ben, napi 12 órás műszakokkal nettó 150 ezer forintot keres a bér­pótlékokkal együtt, az elgondol­kodik, amikor kiderül, hogy külföldön akár másfél millió forintot kaphat. Abból akár 5-600 ezer fo­rintot is megspórolhat havonta. Nyilván nem tud mindenki kül­földre menni, de éppen azt a gene­rációt veszítjük el, amelyik a jövőt, az utánpótlást jelentené.

- Emellett azért azt is látni kell, Magyarország Európán belül egye­dülálló abban, hogy a társadalombiztosítási rendszerrel ingyenes or­vosi ellátást nyújt a betegeknek, míg máshol ezért súlyos pénzeket fizetnek.

- Hazánkban a szolidaritás­alapú biztosítási rendszer alakult ki és ivódott bele a magyar társa­dalomba, ezt nehéz volna megvál­toztatni. Felvetódött,' hogy kiegé­szítő biztosításokkal a rendszer fenntartásán lehetne segíteni, mondjuk a német példa alapján, ahol az ápolásbiztosítás kérdése került előtérbe. Bármennyire is ragaszkodunk az ingyenes ellátás­hoz, az egészen biztos, hogy hosz­szú távon az egészségügyi ellátó­rendszert sem szabadna érintetle­nül hagyni.

- A júliusban megjelent, egész­ségügyi felsőfokú szakirányú szak­képzésről szóló kormányrendelet szerint bruttó 151 ezer forintos tá­mogatást kaphatnak az augusztus 3. után szakvizsgázó szakorvosok. Okozott-e ez bérfeszültséget a szak­dolgozók között?

- Azt látjuk, hogy amíg 5,3 milliárd jutott idén a szakdolgo­zók és az orvosok bérére együtt, addig kilencmilliárd a 'szakorvos­jelölteknek, fiataloknak. Biztos vagyok abban, hogy ez orvosi kö­rökben is feszültséget okozott, hi­szen egy húsz éve a szakmában te­vékenykedő orvos bére így nem sokkal magasabb, mint egy pálya­kezdóé. A kezdő szakorvosok fize­tése fényévekre van egy főiskolát végzett ápolóétól, aki ugyanolyan szakmai önállósággal, meghatáro­zott kompetenciákkal végzi a fel­adatát. Tanszékvezetőként tu­dom, hogy ha nem történik vala­mi, kiüresedik a pálya, hiszen évente 28-30 ápoló szerez diplo­mát a fővárosban, de közülük alig tudnak valakit a munkáltatók a hazai rendszerbe csábítani.

- Évente hatszázan döntenek úgy, hogy inkább külföldre mennek dolgozni. Ez nyilván elhanyagol­ható szám, de a szakdolgozói össz­létszámot tekintve még mindig na­gyon alacsony.

Valóban, de egyre keveseb­ben, 5-600-an végeznek nappali képzésen az ápolói szakon, míg kétezren mennek nyugdíjba. Az el­múlt húsz évben körülbelül tízez­ren szereztek főiskolai diplomát az ápolók közül, döntő részük levele­ző tagozaton, munka mellett. Mindössze 30 százalék volt azok aránya, akik nappali tagozaton szereztek képesítést. A működési nyilvántartásban viszont 3800 re­gisztrált dolgozó szerepel, vagyis a 40 százalékot sem éri el azoknak a száma, akik a rendszerben van­nak. Ebből az látszik, hogy több ezren hagyták el a pályát. Ezért is nagy probléma, hogy nem látunk jelenleg még ágazati stratégiát a kormány részéről. Az egészségügyért felelős államtitkárság stra­tégiai partnerként tekint az egész­ségügyi kamarákra, így a szakdol­gozói köztestületre is. Bizakodás­sal tekintünk a júliusban immár hivatalosan megindult ágazati egyeztetések, a felvállalt feladatok kidolgozása, az ágazati kollektív szerződés kidolgozandó elemei és a bevezetés ütemezése elé.