Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Érthetetlen, hogy a kormány miért nem biztosít forrást a kórházi tartozások rendezésére- az ETOSZ, a MediKlaszter és az OSZ sajtóközleménye

Az egészségügyi intézmények lejárt adósságállománya 2024 februárjában újra meghaladta a 100 milliárd forintot. Miközben az egészségügyi kormányzat egy következő konszolidációra vonatkozó konkrét javaslatot nyújtott be Magyarország Kormányának, a mai napig nem született meg az erről szóló döntés.
További részletek

Történelmi rekordon a kórházi adósság januárban

Január végi adatok szerint elérte a kórházak tartozása a 81 milliárd forintot, ami év eleji történelmi rekord, mondta az Economxnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Az egészségügyi államtitkár a héten márciusi adósságrendezésről beszélt.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Kórház Szaklap, 2015. Tél - Sándor Judit

Parlamenti ciklusokon átívelő, konszenzusos terveket kell kidolgozni az egészségügyben bizonyítékokon alapuló döntésekkel.

 

Tudományos bizonyítékokon, explicit kritériumokon alapuló, nyilvánossá tett egészségpolitikai döntésekre van szük­ség az egészségügyi közkiadások meghatá­rozásánál. Ez nemcsak azért fontos, mert a rendelkezésre álló forrás szűkös, és nem lehet fenntartani belőle a jelenlegi infra­struktúrát, humán erőforrást, s a biztosítá­si csomag finanszírozására nem elegendő, hanem azért is, mert a támogatási dönté­sek elsődleges célja az egészségi állapot javítása - fogalmazott dr. Kaló Zoltán, az ELTE TáTK intézetvezető egyetemi tanára a Napi.hu portál „Az egészségügyi ellátó­rendszer fenntartható fejlesztése" címmel rendezett szakmai konferenciáján decem­ber elsején.

Saját bevallása szerint kissé kisarkít­va, ám mégis a valós problémákat érzékel­tetve vázolta az egészségügy jelen helyze­tét: fokozódó erkölcsi válság mutatkozik, megeshet, hogy határidőre nem fizetnek ki egészségügyi dolgozókat, a beszállítók fo­lyamatosan kifizetetlen számláik miatt pa­naszkodnak, az intézmények pedig amiatt, hogy ők sem kapnak elég pénzt. A rend­szerben a gyógyszergyártók is elégedetle­nek, mondván, idehozzák a világ legmo­dernebb gyógyszereit, míg a finanszírozó szerint a gyártó megpróbálja őket mani­pulálni. A gyártók között is nézetkülönb­ségek vannak, s általában rossz a közvé­lekedés róluk, mintha csak taposóaknákat gyártanának, s nem gyógyító készítmé­nyeket. A betegek elbizonytalanodnak, s a komplementer medicinák felé fordulnak. Rengeteg a panasz az ellátórendszerre, elég csak beleolvasni az online fórumokba, blogokba, szinte horrorisztikus története­ket osztanak meg egymással.

Mi lehet a megoldás? Kaló professzor szerint mindenképpen a partnerség, sér­tődés helyett a vélemények elfogadása még akkor is, ha kritika fogalmazódik meg. Nem maradhatnak el a széles körű szakmai egyeztetések, s olyan konszenzusos terve­ket kell kidolgozni, amelyek parlamenti ciklusokon is átívelnek.

Ehhez pedig szükség van tudományos bizonyítékokon alapuló döntésekre, hi­szen nem elég azt tudni, hogy mit finanszí­rozunk, azt is tudni kell, hogy miért tes­szük. A szakmai alapot az egészségügyi technológiai értékelés adja, beleértve az egészséghatás-vizsgálatot, a költséghaté­konysági modellezést, a költségvetési ha­tás elemzését, a döntéseket pedig tudomá­nyos módszerekkel kell monitorozni. Ha ezek megvalósulnak, akkor lehet eredmé­nyességalapú kockázatmegosztási megál­lapodásokat kötni, s fizetni, ha eredmény mutatkozik, ugyanakkor árat csökkenteni vagy támogatást visszavonni, ha nem.

Hogy miért nincs szükség technoló­gia értékelő szakemberekre, azt - a sér­tődések megelőzése érdekében - lengyel példán mutatta be. Tényként kezelhető, hogy Közép-Kelet-Európában túlárazottak a gyógyszerek, hiszen az európai referenciaár szerint kell kalkulálni (tehát nem a gyártók hibája), emiatt tízből nyolc gyógyszer nem költséghatékony. Felvetődik a kérdés, kire van szükségük a gyógyszergyártóknak emi­att? Leginkább is lobbistákra, hiszen a sze­mélyes meggyőzés a fontos, vagy a jelen­tős lobbierőt képviselő betegszervezetekre,de legkevésbé a technológiai értékelést végző szakemberekre. A döntéshozatali mechanizmus ugyanis nem transzparens, a támogatás megszerzéséhez az informá­lis ismeretek a fontosak. Húsz évvel ezelőtt az orvoslátogatói hálózat volt a legkriti­kusabb eleme a gyógyszeripari vállalko­zás sikerének, vagyis annak, hogy kap-e a cég támogatást, most viszont a személyes kapcsolatok a legfontosabbak. Egy lengyel cikk szerint a közszférában dolgozók és a technológiai értékelésen, beadványokon dolgozó tanácsadó cégek egy szűk és egy szorosan összefonódó társadalmi kört al­kotnak, vagyis ők tudják befolyásolni a tá­mogatói döntéseket.

Nyugat-Európában ugyanakkor más a helyzet: nyilvánosak a támogatáspolitikai döntésekről szóló dokumentumok, a tech­nológiai értékelési háttéranyagok, a hol­land, francia technológiai értékelő cégek szakemberei 10-15 éve dolgoznak ugyanott, nyilvánosan zajlik a meghallgatás, ha talál­koznak az ipari képviselőkkel. Az EU mind­ezt támogatja, mert pénzt ad arra, hogy a döntés előtt párbeszédet folytassanak felek.

Magyarországon ehhez képest jelentős elmaradásban vagyunk, de komoly lehetőségeink vannak, hiszen a régióban először nálunk alakult meg Technológiai Értékelő Iroda (TÉI), s csak nálunk folvik.a régióban mesterképzés technológiai értékelési fókusszal. Kellő számú szakember került ki a hazai képzőhelyekről, erős egészség-gazda­ságtani társaságunk van.

A hazai tanácsadói piac elérheti a fél­milliárd forintot, tagjai leginkább az OEP-től kerültek ki, s hivatalosan nem kérnek külső szakértői véleményt, nincs konzultáció, párbeszéd. Nem érhetőek el a támogatáspolitikai dönté­sek indoklásai, holott sok közpénzt osz­tanak szét, így kérdés, hogy vajon jól osztják-e szét.

Ígéretesnek tartja, s pozitív változást vár attól, hogy az OGYÉl-be becsatolták az TÉI-t, mert ezzel esély van arra, hogy transzparenssé váljon a működés. A gyógy­szerügyi hatóság ugyanis jól, bizonyíté­kokon alapulva működteti a gyógyszer re­gisztrálásokat.

Kaló professzor szerint jó irányba in­dulhatunk, hiszen rendelkezésre állnak a szakemberek, az egyetemi központok és a tanácsadó cégek, valamint a jó és a rossz szakmai tapasztalatok, így csak a politi­kai elkötelezettség hiányzik ahhoz, hogy az egészségügyi közpénzek elosztásának szak­mai alapjait és transzparenciáját javítsuk, ha ez sikerül még kevés pénzből is sokkal többet lehet majd kihozni.