Várjuk a változásokat, de félünk is tőle

A személyre szabott orvoslásról, a genetika, epigenetika kapcsolatáról, az exponenciálisan fejlődő orvostudomány kihívásairól, a finanszírozás kérdéseiről értekeztek a tudományos fórum előadói.

 

A személyre szabott orvoslás vélhetően nem kerül a kormányzat által preferált népegészségügyi programok közé, ám egyes népbetegségek szűrésekor alkalmazhatják a genetikai szűrést meghatározott feltételek­kel, jelentősen szűkített betegkör esetében, fogalmazott dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egész­ségügyért felelős államtitkár az AstraZeneca és az ELTE Társadalomtudományi Karának Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontja ál­tal közösen szervezett 17. Egészség-gazdaság­tani Szimpóziumon, amelyet a személyre szabott orvoslás egészség-gazdaságtani kér­déseiről rendeztek november 28-án rendez­tek az ELTE TTK-n.

Az orvostudomány exponenciálisan fej­lődik, állapították meg szinte egyhangúan az előadók, s dr. Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérletes Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatója már azt jósolta a kö­vetkező tíz évre, hogy az egészségügyi szol­gáltatást igénybe vevők közül szinte min­denki legalább egy genetikai teszten vagy akár teljes genom szekvenáláson átesik majd. Rengeteg adat keletkezik majd, de már most sokkal több információ van, mint amennyivel kezdeni tudunk valamit. Az in­formáció egyre olcsóbb lesz, ám a hasznosí­tása, különösen az etikus hasznosítása egy­re költségesebbé válik, tette hozzá.

A személyre szabott orvoslás etikai ki­hívása, hogy lehet-e, és ha igen, akkor ho­gyan lehet a rendszerbiológia eredményeit úgy átültetni az orvosi gyakorlatba és a tár­sadalom mindennapi életébe, hogy az a le­hető legkedvezőbb legyen a lehető legtöbb ember számára, ugyanakkor a lehető legki­sebb kockázattal, tényleges kárral és igaz­ságtalansággal járjon együtt?- vetette fel dr. Oberfrank Ferenc. Arról is szólt, hogy a változások két ellentétes társadalmi reakci­ót váltanak ki: egyik oldalról nagy a várako­zás a modern orvosi diagnosztikai és terápi­ás beavatkozások iránt, másik oldalról pedig fokozott a félelem, hogy a magánélet meg­sérül.

A genetika fejlődése mutatta meg, hogy nem lehet mindent a génekből megmagya­rázni, levezetni, s tévesek a fatalista bioló­giai elképzelések, hívta fel a figyelmet prof. dr. Falus András genetikus, immunológus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet tanára, aki szerint az epigenetikának nagy jelentősége van, vagyis figyelembe kell venni az egyént éle­te során érő hatásokat.

A méhnyakrákszűrésről és az ezzel kap­csolatban elvégzett preventív műtéti be­avatkozásokról értekezett dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház onkológiai centrumának centrumvezető fő­orvosa. Mint mondta, a méhnyakrák a vi­lágon a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés a női populációban, és a ne­gyedik leggyakoribb megbetegedés, amely halállal végződik. Magyarországon évente körülbelül 1100 új beteget regisztrálnak és körülbelül 500 beteget veszítenek el ebben a daganattípusban.

A méhnyakrák szűrése a népegészség­ügyi szűrések szempontjából „állatorvo­si ló". A magas az incidencia miatt ugyanis érdemes szűrni, a szerv könnyen megköze­líthető, technikailag pedig nagyon egysze­rű a szűrési metódus. A szűrés költségei és terápiás költségek nagyon jó arányban áll­nak egymással, tehát nagyon sok pénzt le­het megtakarítani.

A citológiai alapú méhnyakrákszűrés be­vezetésével a betegség incidenciája jelentő­sen csökkent. Azonban tévhit, hogy teljes védelmet jelentene a szűrés, ugyanis szak­irodalmi adatok azt mutatják, hogy a szűrt nők 25 százalékánál egy éven belül kialakul a méhnyakrák- és ez az adat nemzetközi vi­szonyításban is helytálló. Ez azt jelzi, hogy vagy rosszul veszik le a kenetet, vagy vala­miféle technológiai hiba jelentkezik a ke­netek feldolgozása során. Arról is beszélt, hogy egy nem publikált, szűkebb körben végzett hazai felmérés szerint vélhetően a betegek 40 százalékát feleslegesen operál­ták meg. Ezért is hangsúlyozta, hogy mind a szűrési metódust, mind a műtéti indikáció­ra vonatkozó döntéshozatali mechanizmust felül kell vizsgálni.

Úgy vélte, hogy miután a méhnyakrák ki­alakulásában a HPV játszik döntően szere­pet, érdemes lenne a jövőben a szűrési metó­dust HPV-alapon végezni. Erre vonatkozóan létezik már egy új méhnyakrákszűrési irány­elv, amelyet alapvetően népegészségügyi szinten kellene bevezetni, tette hozzá.

Nagyon ambivalens kérdés, hogy BRCA­pozitivitás esetén preventív műtétet hajtsa­nak végre, hiszen a pozitív teszt nem jelent egyet a rákos betegséggel, ugyanakkor renge­teg szorongást, depressziót okoz a betegek­nek, amikor szembesülnek vele - fogalma­zott dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvosigazgatója. A kutatások összességében megmutatták, hogy a betegek döntéshozatalában nagy szerepet játszott a szorongás, nélkülözhetetlen a betegek szá­mára az egyénre szabott információ, és a pszi­choterápiás támogatás gyakran kell a 'hozzá­tartozónak is, nem csak a betegnek. Ezért is multidiszciplináris team munka a rákbetegek gyógyítása, a csapatból nem hiányozhat a ge­netikus, onkológus, sebész mellett a pszicho­lógus és a gyógytornász sem.

A genetikai háttér ismeretében nagyon jó eredményeket lehet elérni a daganatos bete­gek gyógyításában, ezért fontos, hogy minden daganat kezelése először patológiai diagnó­zissal kezdődjön, fogalmazott dr. Tímár József, a Semmelweis Egyetem, II. sz. Patológiai Inté­zetének igazgatója. A molekuláris diagnoszti­ka már legalább tíz éve szerves része a minden­napi daganatos ellátásoknak, a ritka, lágyrész daganatok esetében már nélküle nem is lehet pontosan diagnosztizálni a betegséget. A szö­vettani diagnózis adja azt az evidenciát, ami alapján az egész terápiás gondolkodás, a sebé­szi beavatkozás elindulhat.

„Fáziskésében vagyunk a diagnosztikában és a gyógyszerek alkalmazásában, mert egye­di méltányossággal próbáljuk megoldani a finanszírozási problémát, amely rendszersze­rűvé vált az onkológiai betegellátásban", fo­galmazott, jelezve, hogy ezt így nem lehet ke­zelni.

Magyarországon 2013-ban több mint tízezer molekuláris patológiai vizsgálat ké­szült azzal a céllal, hogy terápiás döntést ala­pozzanak meg vele. 2015-ben ez a szám már a tizenöt ezret közelíti! A kapacitások nem ele­gendőek, ezért lassú a diagnosztika, sokszor a klinikusok próbálnak nyomást gyakorolni az ellátórendszerre. Megjegyezte: nem lehet el­várni a rendszertől, hogy költséghatékonyan fedezze fel ezeket a betegeket.

Ma már molekulárisan legalább 1000- 2000 féle daganatról beszélhetünk, s így egyes rákbetegségek ritka betegséggé válnak. A patológusoknak napi rutinszinten valahogy előbb-utóbb kezelniük kell a sokféle daganattípust. A technológia megvan hozzá, de az alkalmazáshoz anyagi források is kellenek, nem feledve, hogy Magyarország a daganatos megbetegedésekben világelsők között van. Ezzel kell szembesülnünk, ez a népegészségügyi kérdés! -szögezte le dr. Tímár József.

 

 

 

-