Dr. Velkey Györggyel, a Magyar Kórházszövetség leköszönő elnökével készített interjút a nol.hu munkatársa.
A döntéshozók nehezen fogadják, hogy az egészségügyben semmire nincs gyors megoldás – egyebek mellett ezt szűrte le az elmúlt évek tapasztalataiból Velkey György, a Magyar Kórházszövetség leköszönő elnöke – írja a nol.hu. A szakember a beteg részéről is érez határozott bizalmatlanságot, ezzel is magyarázza, hogy még a leadható orvosi feladatokat sem bízták a nővérekre, és nem jött még el az idő a kórházak gyógyítási és veszteség-statisztikáinak nyilvánossá tételére.
– Mi a probléma, miért nem jut a kormány az egészségügyben ötről a hatra? 2010 óta ott van a kormányzat egészségpolitikai tanácsadói, az ágazat legbefolyásosabb szereplői között, egyike az eddigi talán legátgondoltabb szakmai program, a Semmelweis Terv íróinak...
– Kétségkívül jól indultunk, de az eredményre nagyon büszkék nem lehetünk. Túl sok minden nem történt meg abból, ami az ágazat pozitív pályára állításához szükséges lett volna.
– Miért? A Semmelweis Tervben benne volt a pontos helyzetértékelés és az abból következő feladatok is...
– Volt egy szakmai és társadalmi párbeszéddel is hitelesített, a politika által is elfogadott komplex program, ami a forrásteremtés, a finanszírozás, az egészségügyi struktúra, a humán erőforrás, népegészségügy problémájára is pozitív nemzetközi visszhangot kapó megoldási terveket tartalmazott. Ennek lettek konkrét hozadékai is: a 2012-es struktúraátalakítás során sikerült például bezárni az évi ötszáz szülés alatti szülészeteknek a felét, és szerte az országban több kis kórház önállósága szűnt meg, javult a forráselosztás, a betegbiztonság és a hatékonyság is. Elindultak a rezidensek itthon tartását célzó ösztöndíjak és oktatási támogatások, és a gazdasági válság mélypontján megkezdődtek 2011-től a béremelések. Ezek mind a bizalomépítést szolgálták az ágazat és az egészségpolitika irányítói között. Ezt rontotta le az idősebb orvosokat megalázó helyzetbe hozó „nyugdíjazás – kérésre visszafoglalkoztatás" metodika, valamint az, hogy 2013-tól abbamaradt a béremelés is. A munkatársaink ezután elbizonytalanodtak. Hosszabb távon egészen biztosan mérhető egészségjavulást eredményeznek a népegészségügyi, különösen a dohányzásellenes intézkedések, melyeknek szintén az egészségügy volt a kezdeményezője. Egyes kényszerű lépések – mint például a radikális megoldásokkal operáló gyógyszer-gazdaságossági változtatások vagy a népegészségügyi termékadó bevezetése – sok tartalékot a felszínre hoztak, de ezek a források nem maradtak teljesen az ágazatban. És sajnos ahogy elmúlt a gazdasági krízis, a várva várt módszeres forrásbővítéssel párhuzamos rendszerszerű átalakítás elmaradt, ezzel pedig úgy tűnik, eltétováztuk a „kegyelmi időt": most újra futni kell a romló ágazati és azt megítélő társadalmi hangulat kiváltotta események után.