- Forrás: Weborvos.hu, 2016. szeptember 1. – Bernáth Bea
Három lépcsőben szűnik meg csaknem félszáz háttérintézmény, a szervezetek legnagyobb csoportjának sorsát elrendező törvényjavaslat napokon belül a parlament elé kerül – mondta a Magyar Időknek a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán beszélt arról is, mi lesz a megszüntetésre ítélt szervezetek feladataival, s kitért a munkavállalók helyzetére is. Úgy fogalmazott: a közigazgatásban érvényesülnie kell az ügyfél az első elvének, ugyanis csak így lehet visszaszerezni az állampolgárok bizalmát.
Egészségügyről öt dimenzióban: a háziorvoslás, az új finanszírozás és a béremelés gondjairól.
A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze három százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak a hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, a cseheknek viszont a tizennégy százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózata.
Jól halad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átalakítása, a folyamat jövő nyárra lezárulhat. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) az emberi erőforrás tárcához fog tartozni - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.
Július végén 54,3 milliárd forintot tett ki a lejárt kórházi adósságállomány, egy hónap alatt ez csaknem 3 milliárd forintos növekedés. Az adósság több mint 50 százaléka 60 napon túl lejárt követelés - derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataiból.