- Forrás:
Magyaridők.hu, 2017. szeptember 2. - Haiman Éva
A magyar közfinanszírozott egészségügy, egyben a hazai magán-egészségügy egyik csúcsintézményét vezeti, közben olykor még most is napi 16 órát operál Varga Péter Pál. Egy napjába a munkán felül a hatgyerekes, hatunokás nagycsalád ügyei, de még a gyógynövénytermesztés is belefér. Hamarosan nyugdíjba vonul, amelyre éppolyan tudatosan készül, amilyen tudatosan építette fel az Országos Gerincgyógyászati Központot és az annak bázisául szolgáló Budai Egészségközpontot.
- Forrás:
napi.hu, 2017. szeptember 1.. - Szepesi Anita
Egymásnak ellentmondóan ítélték meg az egészségügy helyzetét egy csütörtöki szakmai konferencia előadói. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint nagy a baj, nem látni a fényt az alagút végén, Orosz Éva, az ELTE professzora a visegrádi országokhoz mért tragikus leszakadásról beszélt, míg Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy ítélte meg, hogy a változás iránya megfelelő, s ugyan nincs minden rendben, de vannak eredmények.
- Forrás:
MTI - 2017. augusztus 31.
Az egészségügyben tett kormányzati intézkedések irányát nem lehet vitatni, de vitának természetesen van helye - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön egy budapesti fórumon.
- Forrás:
IME, 2017. július-augusztus - Haiman Éva
Mértékletességet kér az ellenzéktől az államtitkár. A Mérték című kormányzati kiadvány bőven ad muníciót azoknak, akik az egészségügy valós problémáival szeretnének foglalkozni, felesleges - sőt miután az ellátórendszerbe vetett bizalmat erodálja - ártalmas is folytatni a nyári hónapokban tapasztaltál- és rémhírgyártást - nyilatkozta az IME-nek az egészségügyi államtitkár. Ónodi-Szücs Zoltán több, ősztől aktuálissá váló feladatról is szólt, a budapesti kórházfejlesztéstől a bértárgyalásokon át a nemzeti védőnői szolgálatról szóló döntésig.
- Forrás:
IME, 2017. július-augusztus - Haiman Éva
Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a. fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit- jelentette ki Balog Zoltán. A Semmelweis-nap alkalmából tartott ünnepségen - amelyen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral elismeréseket adtak át - .az. emberi erőfor· rások minisztere hangsúlyozta, csak az idén 40 milliárd forintot fordítanak a fővárosi egészségügy fejlesztésére.
- Forrás:
Magyaridők.hu, 2017. augusztus 28. - Haiman Éva
Hamarosan a kormány elé kerül a nemzeti védőnői szolgálatról szóló előterjesztés – tájékoztatta a Magyar Időket az egészségügyi államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán az utóbbi időszakban felerősödött egészségügyi ál- és rémhírgyártásra úgy reagált: a rövid távú politikai érdekek nem lehetnek olyan fontosak, mint az, hogy a betegek bizalommal forduljanak az egészségügyi ellátórendszer felé.
- Forrás:
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és OSZ Titkárság