Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
További részletek

Betárazzák a pátyi központi raktárt – az OKFŐ szerint csak pilot folyik

Úgy tűnik, nem csak a finanszírozás alapkérdéseiben van nézetkülönbség a Nemzetgazdasági Minisztérium és az egészségügyet felügyelő belügyi tárca között, de az események arra utalnak, hogy az intézmények eszközbeszerzése okán is elkezdődött a szkander – derült ki a XXXI. Magyarországi Egészségügyi Napokon (MEN). Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) székesfehérvári rendezvényen az is elhangzott, jövőre 80 milliárd forintos többlethez jut az ágazat.
További részletek

Bejelentkezés

Eseménynaptár

Forrás: Napi.hu, 2020. február 5. szerda – Domokos Erika,
A B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában 2020-ban újabb, 8-10 százalékos sávos alapbéremelésben részesülnek a szerelék-összeállító munkatársak, akiknek több mint kétharmada a tízszázalékos béremelést kapja. Emellett 47 800 forintra emelkedik a jelenléti bónusz összege, és az órabéres munkavállalók havi bruttó 15 747 forintos Szép-kártya-juttatásban is részesülnek, valamint új elemként jelenik meg a teljesítménybónusz, amelynek összege akár bruttó 30 000 forint is lehet egy hónapban - jelentette be a cég.
 
Forrás: Portfolio.hu, 2020. január 31. – Csiki Gergely
A hét elején elindultak a tárgyalások a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormányzati tárgyalócsapat között – tudta meg a Portfolio. A Pénzügyminisztérium vezetésével a kormány képviselői azt ajánlották fel a cégeknek, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20%-áról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százaléknyi összeget.