- Forrás: Mksz.hu, 2018. augusztus 8.
A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete nyilatkozata a Magyar Időkben 2018. augusztus 6-án megjelent, az Állami Számvevőszék elnökével folytatott interjúval összefüggésben.

A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete nyilatkozata a Magyar Időkben 2018. augusztus 6-án megjelent, az Állami Számvevőszék elnökével folytatott interjúval összefüggésben.
A szabálytalanságok miatt nem lehet megmondani, valójában mennyi forrásra van szükség. (Interjú Domokos Lászlóval)
Már szeptemberben több kórházra kitehetik a „betegellátás szünetel” táblát, ha a kincstár valóban érvényesíti a költségvetési intézményekre szabott regulát. Közben ismét gyűlik a kórházak adóssága, június végén már 35 milliárd forint volt.
Kormányzati beavatkozást sürget a gyenge forintárfolyam miatt a gyógyászati segédeszközök forgalmazóit tömörítő szakmai szövetség, attól tartva, hogy ellehetetlenülnek a területen működő vállalkozások és ezzel a betegellátás. Az Orvostechnikai Szövetség az akut probléma kezelése mellett a gyógyeszközellátás teljes újragondolását szorgalmazza, amelyhez egy miniszteri biztos kinevezését is javasolják.
Hogy az egészségügy a különböző szakterületein előrelépjen, a szerkezeti váltás elkerülhetetlen. Ha megvan a struktúra. a pontos tevékenységekhez lehet rendelni a forrásokat - mondta lapunknak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új vezetője.
Az áprilisi 6 milliárdos ugrás után májusban "csak" 1,56 milliárd forinttal gyarapodott a magyar kórházak adósságállománya. A lejárt számlák értéke ezzel elérte a 33,4 milliárdot a Magyar Államkincstár adatai szerint. Az átlagos havi növekedés az első öt hónapban 3,6 milliárd forintot tett ki. A masszív növekedést az egészségügyi vezetés megállapításai újszerű megvilágításba helyezik.
Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota – mondta a Magyar Időknek adott interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését. Arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket, de a pályakezdő egészségügyieket egyéb módon is szeretnék segíteni az életkezdésben.